A magyar férfi kézilabda válogatott egymást követő két alkalommal játszott felkészülési mérkőzést Dániában, a Rióban olimpiai bajnoki címet szerző házigazdákkal. Január 3-án, Aarhusban súlyos, 14 gólos vereséggel (33-19) kezdett Csoknyai István csapata, majd három nappal később Odensében úgy nyertek a magyarok 28-25-re, hogy a végét elszórakozták – lehetett volna több is.
Az első meccs után nulla esély látszott. Az ember azt hihette a január 10-27 között dán-német rendezésű világbajnokság előtt hét nappal, hogy a magyarok elfelejtettek kézilabdázni.
Három nappal a vb-rajt előtt meg már rózsaszínben látjuk a világot. Elvégre az olimpiai bajnokot legyőzni hazai pályán több, mint bravúr! Ráadásul bátor, kemény, kifejezetten ötletes, felszabadult játékkal; ilyen kínai figurával például:
Azért is érthetetlen a pálfordulás, mert a két meccs között szinte mi sem változott. A magyarok akkor és vasárnap délután is Nagy László, Bartucz László, Vilovszki Uros és Faluvégi Rudolf nélkül álltak fel, eközben a dán válogatott csak két helyen cseréltek a csütörtöki meccshez képest.
Férfiaknál, világszinten ilyen játékminőségbeli különbség két egymást követő mérkőzésen szinte elképzelhetetlen, de legalábbis szokatlan.
Csoknyai edző a mérkőzést követően azzal magyarázta a hatalmas fordulatot, hogy védekezésben stílust váltottak és megmutatták, hogy mégis csak tudnak kézilabdázni..
A csütörtöki mérkőzést nagyon elrontottuk, mind támadásban, mind védekezésben. A kapusteljesítményünk most viszont nagyon feljavult, védekezésben pedig stílust váltottunk, és azt gondolom, hogy támadásban is léptünk előre. Örülünk a győzelemnek, hiszen ez egy óriási fegyvertény. Nagyon sok energiánkat elvitt az, hogy már a vb-s ellenfeleinkre fókuszáltunk, de elképzelhető, hogy a mai védekezési rendszert a világbajnokságon is használni fogjuk. Minden dicséret a játékosokat illeti, akikkel leültünk és átbeszéltük a csütörtöki találkozót, ma nagyon sok energiát tettek a győzelembe, és megmutatták, hogy tudnak kézilabdázni
– fogalmazott a kapitány a szövetség honlapján.
A vb-n reméljük a magyar válogatott a vasárnapi arcát mutatja a kettő közül. Egymás után többször is.
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE ÉS A VILÁGBAJNOKI PROGRAM:
Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya) Jobbszélső: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE) Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Ferencváros), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), MÁTHÉ Dominik (Balatonfüredi KSE) Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém) Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Ferencváros), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya) Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), JAMALI Iman (Telekom Veszprém), LIGETVÁRI Patrik (Ademar León, spanyol), SZITA Zoltán (Balatonfüredi KSE) Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány: CSOKNYAI István és Vladan MATICS
A VILÁGBAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport (Berlin): Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia, Brazília, Korea B-csoport (München): Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrein, Japán C-csoport (Herning): Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia D-csoport (Koppenhága): Svédország, MAGYARORSZÁG, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.
A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 11., 18.00: Argentína–Magyarország Január 13., 18.00: Magyarország–Angola Január 14., 15.30: Magyarország–Katar Január 16., 18.00: Magyarország–Egyiptom Január 17., 20.30: Svédország–Magyarország
A magyar válogatott mérkőzéseit az M4 Sport, élőben közvetíti.
A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.