Sírva jelentette be visszavonulását az olimpiai bajnok

32 éves, de sérülései miatt már nem tudja felvenni a versenyt a legjobbakkal.

Bejelentette visszavonulását Petter Northug kétszeres olimpiai bajnok sífutó, írja az MTI.

Volt egy kis álmom gyermekként, hogy jó síző leszek. Büszke vagyok arra, hogy ezt elértem. Hosszú éveken át a sífutás volt az életem, ezért nehéz volt meghozni ezt a döntést

– mondta könnyeivel küzdve szerdai sajtótájékoztatóján a 32 éves sportoló, aki azzal indokolta döntését, hogy sérülései után már nem tudta visszanyerni azt a formáját, amellyel a világ élmezőnyéhez tartozna.

Northug 2010-ben a vancouveri téli játékokon a klasszikus stílusú 50 kilométeren és csapat sprintben győzött, emellett még nyert egy-egy ezüst- és bronzérmet is a kanadai városban. Pályafutása során 13 világbajnoki aranyérmet gyűjtött. Northug az idei, phjongcshangi olimpián nem indult, mivel betegsége miatt nem tudta beverekedni magát hazája válogatottjába.

Nyitókép: Ole Martin Wold / NTB scanpix / AFP