Hibátlanul menetel a Veszprém a Bajnokok Ligájában

Megizzadt a magyar bajnok a Meskov Breszt ellen, de a jó hajrá győzelmet ért.

A Telekom Veszprém kézilabdacsapata szombaton harmadik mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája B csoportjában, Ljubomir Vranjes együttese a Meskov Breszt otthonában diadalmaskodott. Korábban a Celjét és a Flensburgot verték Nagy Lászlóék.

Elég nehéz volt ez a találkozó a magyar bajnok számára, az első félidőben volt, hogy három góllal (7-4) is vezetett a fehérorosz gárda. A szünetre aztán már a magyar csapat mehetett kétgólos előnnyel (12-14), de a második játékrészben előbb egyenlített, majd fordított és többször is vezetett a Breszt.

23-23 után aztán állva hagyták ellenfelüket a veszprémiek, sokkal jobbak voltak a hajrában, így teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót. 26-29 lett a végeredmény.

Lékai Máté a csapat húzóembere volt, nyolc gólt is szerzett.

Korábban a csoport egyik topcsapata, a Kielce kikapott Fehérszoroszágban. Így duplán édes lehet ez a győzelem a Telekom Veszprémnek, mivel így most lépéselőnyben vannak a riválissal szemben.

A veszprémiek egyébként tizedik alkalommal találkoztak a fehérorosz együttessel tétmérkőzésen, és tizedszer győztek, kétszer hosszabbítás után.

Eredmény – kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 3. forduló

Meskov Breszt – Telekom Veszprém 26-29 (12-14)

Veszprém: Alilovic, Mikler (kapusok), Ancsin 2, Blagotinsek 1, Gajic 3, Ilics 5, Jamali 1, Lékai 8, Manaszkov 2, Marguc 3, Nagy L. 2, Nilsson, Schuch, Sulic, Terzics, Ugalde 2.