Gyurta Dánielt legyőzték 200 mellen

Óriási csatában bronzérmes lett a 200 méteres mellúszás döntőjében a kazanyi vizes-világbajnokságon.

Gyurta Dániel arra készült, hogy zsinórban negyedik alkalommal nyerje meg a 200 méteres mellúszás döntőjét a vizes-világbajnokságon, ez pedig történelmi tett lett volna. A 2009-es római világbajnoki címe óta volt veretlen nagymedencében ebben a számban vb-n.

Rendkívül szoros csata zajlott a péntek esti döntőben, a német Marco Koch, az amerikai Kevin Cordes , a japán Koseki Yasuhiro és Gyurta fej fej mellett haladtak, ráadásul sokáig világcsúcs részidőn belül.


Fotó: MTI

Az olimpiai bajnok magyar úszónak az utolsó 50 métere általában a legerősebb, így joggal bízhattunk egy nagy hajrában, ami nem is maradt el, ám Koch és Cordes is tartani tudta a tempót – a japán elfáradt és leszakadt idő közben. A győzelmet végül a német versenyző szerezte meg (2:07.76), a második helyért folytatott küzdelmet pedig az amerikai nyerte meg – mindössze öt századdal!

Gyurta Dániel tehát bronzérmes lett, azaz újabb dobogós helyezéssel gyarapodott a magyar termés Kazanyban. Korábban Hosszú Katinka győzött 200 méter vegyesen, Cseh László 200 méter pillangón, míg harmadik lett Kapás Boglárka 1500 méter gyorson és Cseh 50 méter pillangón.