Visszavonult az NBA legendája

Steve Nash 41 évesen és számtalan sérüléssel a háta mögött úgy döntött, befejezi profi karrierjét.

A Los Angeles Lakers irányítója szombaton jelentette be, számára ennyi volt, szögre akasztja a cipőt. Nash 1996-os draftolása óta – a 15. helyen húzta be a Phoenix Suns – 19 szezont nyomott le az NBA-ban, de az utóbbi három hátproblémái már nem volt az igazi.

Nash 1998-ig játszott a Sunsban, majd a Dallas játékosa lett, 2004-ben pedig ismét Phoenixben kötött ki, ahol egészen 2012-ig kosarazott. Ekkor a Lakers két első körös és két második körös draftcetliért csábította magához.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Los Angelesban azt remélték, hogy Magic Johnson után újra lesz egy hasonlóan dinamikus irányítójuk, de folyamatosan a hátával küszködött, sokat volt sérült, így elmaradt a csoda, főleg hogy a második meccsén új csapatában eltört a lába, amiért hét hetet hagyott ki.

Az elmúlt három évben mindössze 65 meccsen kapott szerepet, 11,4 pontot és 6,4 asszisztot átlagolva. Karrierjét a gólpasszok tekintetében (10 335) a harmadik helyen zárta John Stockton és Jason Kidd mögött.

Kétszer választották meg az NBA legértékesebb játékosának (2005, 2006), nyolc All Star gálán szerepelt, bajnoki címet viszont egyszer sem szerzett.