A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Miklós Edit 24. lett a női alpesi sízők világkupa-sorozatának vasárnapról hétfőre halasztott Cortina d'Ampezzó-i szuper-óriásműlesikló versenyén, amelyen az amerikai Lindsey Vonn rekordot döntve, pályafutása 63. vk-győzelmét aratta.
Az összetettben korábban négyszer győztes, ebben a számban 2009-ben világbajnok, 30 éves Vonn vasárnap megnyerte a lesiklást, s azzal utolérte az örökranglista első helyén álló osztrák Annemarie Moser-Pröllt, akinek a csúcsát a hétfői sikerével át is adta a múltnak.
Fotó: Europress Fotóügynökség
A tavaly februári szocsi olimpián lesiklásban hetedik Miklós Edit – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – három és fél másodperccel volt lassabb nála, de így is hét vk-ponttal lett gazdagabb. A csíkszeredai születésű magyar síző, aki vasárnap 16. volt lesiklásban, az összetett vk-pontversenyben most 39 ponttal a 64. helyen áll.
Az 58 fős mezőnyből meglehetősen sokan, 17-en célba sem értek.
Eredmények – alpesi sí-Világkupa, női szuper-óriásműlesiklás
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:27.03 perc 2. Anna Fenninger (osztrák) 1:27.88 3. Tina Weirather (liechtensteini) 1:27.95 …24. MIKLÓS EDIT 1:30.54
A szakági vk állása 3 verseny után (még 5 van hátra): 1. Fenninger 192 pont, 2. Lara Gut (svájci) 190, 3. Vonn 180, …37. MIKLÓS EDIT 7
Az összetett vk állása 18 verseny után (még 15 van hátra): 1. Tina Maze (szlovén) 972 pont, 2. Fenninger 641, 3. Mikaela Shiffrin (amerikai) 605, …64. MIKLÓS EDIT 39