A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
A pénteki 1000 méteres versenyek során három aranyérmet begyűjtő Szabó Gabriella szombaton, 500 méteren is triplázott a kajakosok és kenusok országos bajnokságán, Szolnokon.
A olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos – Kozák Danuta távollétében – egyesben, világbajnok társával, CsipesTamarával párosban, végül pedig honvédos klubtársaival négyesben sem talált legyőzőre, így a zárónap előtt már hat elsőségnél jár. Kozák ezúttal fiatal UTE-s társaival indult négyesben, akikkel a második helyen végzett.
Fotó: MTI
A férfiaknál a háromszoros ötkarikás bajnok kajakos Kammerer Zoltán, illetve a csepeliek kenusa, Kiss Tamás egyformán két bajnoki címet szerzett a viadal második napján, párosban és négyesben lettek elsők, míg egyesben Szalai Tamásnak, illetve Vasbányai Henriknek jutott az arany.
A női kenupárosok fél kilométeres döntőjét a világbajnok Takács Kincső, Lakatos Zsanett duó nyerte. Az ob-n 47 egyesület 925 versenyzője méri össze tudását.
Eredmények – kajak-kenu ob
500 m, férfiak: K-1: 1. Szalai Tamás (Vasas) 1:37.610 p 2. Tótka Sándor (Kőrös) 1:38.110 3. Hufnágel Tibor (G4S Honvéd) 1:38.900 K-2: 1. Kammerer Zoltán, Hérics Dávid (Graboplast-Győr) 1:30.308 2. Kucsera Gábor, Tóth Dávid (Vasas) 1:31.706 3. Szalai, Kulifai Tamás (Vasas) 1:31.970 K-4: 1. Kucsera, Szalai, Kammerer, Pauman Dániel (Vasas, Graboplast-Győr) 1:20.930 2. Kugler Attila, Schenk Áron, Tóth, Kulifai (Vasas) 1:21.320 3. Császár Gergely, Boros Gergely, Nádas Bence, Birkás Balázs (EDF Démász-Szeged, Atomerőmű SE, UTE) 1:22.250 C-1: 1. Vasbányai Henrik (KSI SE) 1:47.610 2. Korisánszky Dávid (Csepel) 1:50.410 3. Nagy Péter (Graboplast-Győr) 1:50.990 C-2: 1. Kiss Tamás, Korisánszky (Csepel) 1:45.690 2. Széles Gábor, Varga Patrik (Graboplast-Győr) 1:47.430 3. Balgovits Gábor, Mike Róbert (KSI SE) 1:47.710 C-4: 1. Kiss, Mike, Korisánszky, Vasbányai (Csepel, KSI SE) 1:33.820 2. Széles, Lantos Ádám, Varga Dávid, Khaut Kristóf (Graboplast-Győr) 1:37.130 3. Pálfi Márió, Nagy Gergely, Schmidt Richárd, Fekete Ádám (UTE) 1:37.480