Folytatódott Makra Noémi remeklése

Három szeren győzött Makra Noémi a tornászok Matolay Elek Nemzetközi Emlékversenyének második napján a szerenkénti finálékban.

A szombati egyéni összetett győztesét minden szeren utolsónak szólították, a szerenkénti finálékban ugrással kezdte meg szereplését. Mindkét bemutatója hibátlan lett, így 14.025 ponttal az első helyen végzett. Felemás korlátja is jobban sikerült, mint a selejtezőben,14.050 pontot kapott a zsűritől, és itt is a dobogó tetejére állhatott.

Makra gerendán sem talált legyőzőre, bár megítélése szerint még nem volt teljesen stabil a gyakorlat, 14.200 pontja itt is az aranyérmet hozta. A negyedik szerre, a talajra már nem tudott úgy koncentrálni, hibázott, így 12.825 ponttal a második lett.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az ifiknél három szeren is magyar győzelem született, főleg azok brilliroztak, akikre Draskóczy Imre szövetségi kapitány az ifjúsági olimpián számít: a dunaújvárosi Kovács Zsófia a felemás korlátot, a szombathelyi Dévai Boglárka, a szombati összetett győztes az ugrást nyerte meg. Talajon a KSI-s Jakab Noémi lett az első.

Budapesten a jövő hétvége is a tornáról szól, méghozzá péntektől vasárnapig a Körcsarnokban, ahol a férfi csapatbajnokság első fordulóját, majd a férfiak és a nők szer országos bajnokságát rendezik.

“Elégedett vagyok a mai három arannyal, de a talaj miatt kicsit el vagyok keseredve. Felemás korláton sikerült a cottbusi Világkupához hasonlóan jó gyakorlatot bemutatnom, az ugrásom pedig most lett a legjobb, mind a kettőbe beleálltam. Bár a gerendát megnyertem, és jobban sikerült, mint szombaton, még mindig nem vagyok kibékülve vele. A talaj miatt elkeserdetem, szerettem volna a negyedikszert is megnyerni. Az utolsó szer volt, a 3. sorra már nem sikerült koncentrálnom, kicsit elfáradtam a verseny végére, és úgy érzem, még a kondimon is javítanom kell” – nyilatkozta Makra Noémi.