Kínai válogatott érkezett Újpestre

Zhang Wei Wei a kínai válogatott keret tagja 23 éves, Jing Zhang és Nie Yuyuan 17 évesek, Jing balkezes, míg Nie center poszton játszik. Vízilabdázók.

A legidősebb, Zhang Wei Wei a nyáron már volt az Újpestnél próbajátékon és igen tehetségesnek bizonyult akkor. Sőt, szerdán már bemutatkozott a Szeged elleni idegenbeli bajnokin is. Rá az Euroligában is számítanak majd az UVSE-nél. Nem is csoda, hiszen olyan ellenfelekkel találkoznak majd, mint a spanyol BL-címvédő Sabadell vagy az olasz Imperia – számolt be a waterpolo.hu honlapon Áts Bertalan, a csapat vezetőedzője.

“Tanulunk a mentalitásukból, a munkához való hozzáállásukból. Nem baj, ha a játékosokat a komfortérzetükből egy kicsit kirángatjuk, előfordul, hogy többen is elkényelmesednek. Most egy kis versenyhelyzet alakult ki, és ez tudjuk, már az edzéseken is nagyon fontos” – jelentette ki Benczur Márton a klub szakmai elnökhelyettese.

Az eddig jobbára utánpótlás nevelő egyletként elkönyvelt UVSE meglepő húzása, a három idegenlégiós érkezése mögött is éppen a fejlődés áll. A klub szeretne magasbb szintre lépni, ennek érdekében erősíti a felnőtt keretet.

Megpróbálják visszahívni a klubhoz azokat a játékosokat, akik itt nevelődtek. A válogatott Kisteleki Hanna személyében sikerült is már egy nagy halat szerződtetni, de próbálkoztunk Gangl Edina és Keszthelyi Rita megszerzésével is, ami különböző okokból idén még nem sikerült.