Ellenőrzik majd az állami edzőket

A Magyar Olimpiai Bizottság hétfői tájékoztatóján egy támogatói szerződés meghosszabbítása mellett szó volt a kiemelt edzői programról is.

Az ötödik olimpiai ciklusban is kiemelt támogatója lesz a Magyar Olimpiai Bizottságnak a Béres Gyógyszergyár. Az erről szóló megállapodást Borkai Zsolt, a MOB elnöke és dr. Béres József, a cég vezérigazgatója írta alá.

Hogy mi foglaltatik a szerződésben? A készpénzes támogatás mellett az olimpikonok vitaminokat és táplálék-kiegészítőket kapnak a felkészülés során – a MOB orvosi bizottsága és a WADA által ellenőrzött termékeket, természetesen. A megállapodás 2017. június 30-ig szól.


Szabó Bence, a MOB főtitkára
Fotó: mob.hu

Szó esett a tájékoztatón a kiemelt edzői programról is. Szabó Bence, a MOB főtitkára elmondta, 154 edzővel írták alá a szerződéseket és már az első havi bért is elutalták nekik. Arra ösztönzik majd ezeket a szakembereket, hogy minőségi edzéseket tartsanak, képezzék magukat, edzésterveket készítsenek. Ellenőrizni is fogja a MOB, hogy a munka megfelelően folyjon az edzők részéről.

Szabó Bence közölte, hogy munkatársakat is vesznek majd fel, akik a sportigazgatósággal felügyelik majd az állami edzők tevékenységét. „E-mailben voltak már pengeváltások ebben a kérdésben” – mondta Szabó, de szerinte az állami pénzek elköltéséért megfelelően kell felelnie a MOB-nak.

116 nap múlva kezdődik a Szocsi Olimpia. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója elmondta, minimum 12 fővel képviseltetjük magunkat, de az is lehet, hogy 20-21 sportolónk ott lehet az orosz városban. A nagy remények a rövidpályás gyorskorcsolyázókhoz kötődnek, de szép eredményt érhet el az alpesi síző Miklós Edit is.

Elképzelhető, hogy Pulai Imre szánkózásban és Gyarmati Anna snowboardban kijut az olimpiára, mindkét sportágban újoncok lennénk.