Elrontottuk a végét – veszprémi visszhangok

Carlos Ortegának nagyon tetszett a Kiel elleni mérkőzés, a németek szerint a Veszprém van jobb helyzetben.

Vasárnap délután az MKB Veszprém nagyon jól játszott a címvédő Kiel vendégeként, ám a hajrában Nagy László kiállítása miatt talán kissé megzavarodó magyar együttes kiengedte a kezéből a győzelmet: 32-31-re nyertek a németek. Ugyan az idegenben elszenvedett egygólos vereség nem rossz, ezt le lehet dolgozni az április 27-i, veszprémi visszavágón, de ebben a mérkőzésben jóval több volt. Így látja ezt Carlos Ortega, az MKB vezetőedzője is:

„Nagyszerű, fordulatos meccs volt, amelyen jobb hajrával hatalmas meglepetést szerezhettünk volna. Hatgólos előnyünknél azonban súlyos hibák sorozatát követtük el, nem koncentráltunk és ezzel felhoztuk ellenfelünket. Elrontottuk a végét, ez az igazság. Az esélyünket azonban megőriztük a továbbjutásra” – idézi a klub honlapja a szakembert.

Nagy László és Császár Gábor szerint is a jó és fegyelmezett csapatmunkának volt köszönhető, hogy 28-22-re is vezetett a Veszprém, de a végén a sok technikai hiba, valamint a kiállítások megpecsételték a csapat sorsát. Császár szerint a kiállítások száma túlzó volt az utolsó percekben.

„Rettentően nehéz meccsre késztetett bennünket a jól felkészült Veszprém, amelynek a játéka sokat változott az utóbbi hónapokban. Jelenleg a magyarok vannak jobb pozícióban annak ellenére is, hogy eggyel nyertünk. A második meccsen is csak a győzelem lehet a célunk” – így látta a mérkőzést a Kiel vezetőedzője, Alfred Gislason.