Itthon is láthatjuk az Armstrong-tévéinterjút

Az amerikaiak legendás kerékpározója, Lance Arsmtrong az egyik vezető amerikai talkshow-ban ismerte be, doppingolt. Pénteken minden kiderül.

Ahogyan arról írtunk, amit mindig tagadott a kerékpársport klasszisa, az immár bevallott tény. Lance Armstrong, a doppingvádak miatt örökre eltiltott legendás kerékpáros az Oprah Winfrey-nél készült interjújában beszél először részletesen eltiltása óta.

Az interjút a világpremier után pár órával a magyar nézők is láthatják az Új fejezetek Oprah-tól: Lance Armstrong – exkluzív interjú című műsorban, január 18-án, a TLC műsorán. A beszélgetést a TLC mellett a Discovery Channel is leadja majd a nemzetközi premier után.

Armstrong beszélni fog a doppingbotrányról, az évek óta tartó vádakról, amelyek szerint legendás kerékpáros karrierje alatt folyamatosan teljesítménynövelő szereket használt.

A New York Times a beszélgetésben elhangzottakról azt írta, a sztársportoló a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elöljáróira vallott, azt állítva, közülük többen tudtak arról, hogy doppingolt, sőt lehetőségeikhez mérten támogatták is.

A hétszeres Tour de France-győztessel ez az első interjú azóta, hogy megfosztották címeitől. Az Amerikai Doppingellenes Ügynökség tavaly hozta nyilvánosságra jelentését, melyben a híres kerékpárost azzal vádolta meg, hogy egész karrierje alatt doppingolt. Ennek következtében Armstrongot egy életre eltiltották a kerékpáros versenyzéstől.

Az amerikai kerékpáros tavaly lemondott a rákellenes harc támogatásához több százezer millió dollárt gyűjtő, általa alapított, Livestrong jótékonysági alapítvány elnöki pozíciójáról.