A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
A San Francisco 49ersből kilenc, míg a Houston Texans csapatából nyolc játékost választottak be a profi amerikaifutball-liga (NFL) hagyományos All Star-mérkőzésére, az úgynevezett Pro Bowlra.
A január utolsó vasárnapján (január 27.), egy héttel a liga nagydöntőjét, a Super Bowlt megelőzően Honolulun sorra kerülő gálamérkőzés csapatainak összeállításait szerdán hozták nyilvánosságra. A két konferencia, a Nemzeti főcsoport (NFC) és az Amerikai főcsoport (AFC) együttesei a vezetőedzők, játékosok és szurkolók szavazatai alapján alakultak ki.
Az NFC-ben már rájátszásba jutott 49ers kilenc Pro Bowl-játékosából hat a védelmet erősíti, míg az AFC-ben szereplő, s már szintén playoff-résztvevő Texans nyolc futballistája közül hat a támadószekcióban szerepel.
A gálán ott lehet majd a tavalyi évet sérülés miatt kihagyó, idén viszont klubváltása után a Denver Broncoszal remeklő irányító, Peyton Manning, illetve a Minnesota Vikings futója, a tavaly decemberben nagyon súlyos térdsérülést szenvedett Adrian Peterson is. Utóbbi egészen szenzációs szezont tudhat eddig maga mögött, jelenleg 1898 futott yardja van, s a vasárnapi utolsó fordulóban megdöntheti Eric Dickerson 2105 yardos ligarekordját.
Manninget 12. alkalommal választották be a Pro Bowlra, amit eddig még egyetlen irányító sem mondhatott el magáról. Az All Star-meccsre mindössze két újonc “kapott meghívást”: a Washington Redskins irányítója, Robert Griffin III, illetve a Vikings rúgója, Blair Walsh.
A mérkőzés sajátos időpontja miatt ugyanakkor a két csapat biztosan nem a most kihirdetett összeállításában küzd majd meg egymással, ugyanis a Super Bowl-ba kerülő együttesekből senki sem utazik majd el Hawaiira.
Az AFC és az NFC kerete a Pro Bowlra:
AFC
OFFENSE
Quarterbacks: *Peyton Manning (Denver Broncos); Tom Brady (New England Patriots); Matt Schaub (Houston Texans)
Running backs: *Arian Foster (Texans); Jamaal Charles (Kansas City Chiefs); Ray Rice (Baltimore Ravens)
Fullback: *Vonta Leach (Ravens)
Wide receivers: * A.J. Green (Cincinnati Bengals); Andre Johnson (Texans); Reggie Wayne (Colts); Wes Welker (Patriots)
Tight ends: *Rob Gronkowski (Patriots); Heath Miller (Pittsburgh Steelers)
Centers: *Maurkice Pouncey (Steelers); Chris Myers (Texans).
Guards: *Logan Mankins (Patriots); *Marshal Yanda (Ravens); Wade Smith (Texans)
Tackles: *Joe Thomas (Cleveland Browns); *Duane Brown (Texans); Ryan Clady (Broncos)
DEFENSE
Ends: *J.J. Watt (Texans); *Cameron Wake (Miami Dolphins); Elvis Dumervil (Broncos)