„A verseny célja elsősorban az volt, hogy a Magyar Budo Szövetség, Ishin Kan Szépvölgyi Dojo sárkeresztesi és székesfehérvári klubjai ismerkedjenek egymással, és felkészüljenek a decemberben soron következő Országos Budo Bajnokságra.” – hangsúlyozta a fehérvári csoport vezetője, Bogárdi Péter 1.Danos jujutsu mester
Papp László főszervezője elégedetten nyilatkozott a verseny után: „A közel negyven regisztrált versenyző, magas színvonalú, harcművészekhez méltó sportszerű és emellett harcias küzdelemben állt helyt.”
A megmérettetést követően a sárkeresztesi csoport vehette át a vándorkupát Krähling Jánostól, Sárkeresztes Polgármesterétől.
Hagyományt szeretnének teremteni versenyünkkel, ezért minden év tavaszán és őszén megrendezésre kerül majd a Barátság Kupa.