Káté Gyula és Varga Miklós már elbúcsúzott az olimpiától, ugyanakkor Harcsa Zoltán bejuthat a legjobb négy közé, amivel hatalmas sikert érne el.
Az előző körben egészen sima pontozásos győzelemmel nyert csapatunk 75 kilós reménysége (korábban egy venezuelai bokszolót győzött le). A 19 éves bokszoló mindhárom menetet simán megnyerte a namíbiai Mujandjae Kasutóval szemben, és fölényes, 16-7 arányú pontozásos győzelmet aratott. Az éremért a brazil Falcao Florentinóval csap össze hétfő este, magyar idő szerint 21 óra 45 perctől.
„Kifejezetten élveztem a bokszot, úgy érzem, végig uraltam a három menetet. A harmadikban viszont tudatosan átadtam a kezdeményezést, és az utolsó percben újabb találatokkal biztosítottam be a szerintem megérdemelt győzelmemet. Rendesen megjött az étvágyam, és nem elégszem meg azzal, hogy már pontszerző vagyok. Florentinóval még sosem bunyóztam, de abszolút nem tartok tőle. Egészséges önbizalommal várom a hétfő esti összecsapásunkat, és titokban reménykedem abban, hogy valóra válthatom az érmes álmaimat” – mondta a meccs után a kispesti Harcsa Zoltán.
A Londonban tartózkodó Csötönyi Sándort, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökét, a nemzetközi szervezet végrehajtó bizottságának tagját arról kérdeztük, mit gondol a mieink eddigi szerepléséről, és mi következhet most.
Videó – az elnök Harcsáról: