Varga Miklós Londonban már nem zsákokat üt

A londoni olimpiára készülő ökölvívó nagyon elszánt a felkészülési időszakban is.

tolsó szakaszába lépett a magyar ökölvívó válogatott három londoni kvótásának, Varga Miklósnak (60 kg), Káté Gyulának (64 kg) és Harcsa Zoltánnak (75 kg) az olimpiai felkészülése.

Mindhárman Tatán edzenek, és ahogy közeledik számukra a nagy pillanat, a londoni ringbe lépés, úgy lesznek egyre érettebbek és felkészültebbek álmaik valóra váltására. Varga Miklós számára mindenképpen jól jött pszichikailag, hogy milánói klubjával – Szellő Imre csapattársaként – megnyerte a félprofi WSB világbajnokságot.

„Noha a fináléban nem bokszoltam, a bajnokság során négy meccset vívhattam, amiből kettőt komoly ellenfelek ellen sikerült megnyernem. Mivel itt nem három, hanem öt menetesek voltak a találkozók, így az állóképességemmel nem lesz, és nem is lehet majd gond az olimpián. Már most képes vagyok arra, hogy kőkemény végighajtsak három menetet megállás nélkül bárki ellen, és a tatai napok alatt éppen arra helyezzük a hangsúlyt, hogy taktikailag is ki tudjam használni, hogy Londonban öt helyett csak három menetet kell bunyóznom” – fogalmazott az olimpiai eskütételén túleső bokszoló.

Az érzés ismerős a számára, ugyanis 2008-ban, a pekingi ötkarikás játékokon már részt vehetett, igaz, túl sok kellemes emléke nem maradt a versenyről:

„Négy éve egy kazah bunyóstól rögtön az első meccsen kikaptam, így az a vágyam, hogy Londonban képes legyek akár jelentősen is megjavítani ezt a mérleget. Most a zsákot és a kesztyűpartnereimet ütöm, az olimpián már az ellenfeleimet fogom, remélhetőleg hasonló intenzitással”.

 

„Lassan már mindenkiről mindent tudok, ugyanis az internet világában nem gond a tökéletes felkészülés. Elemezgetjük az ellenfeleket, és előfordult már olyan is, hogy a pihenő alatt bekapcsoltam a gépem, és egyedül is a riválisok meccseit nézegettem. Persze, a video nem elég, így a nap minden percében azért küzdök, hogy minél eredményesebben szerepeljek. Ha ehhez az kell, hogy egész nap a neten lógjak, azt teszem, ha az kell, akkor reggeltől estig keringek a tatai tó körül, ha pedig az kell, kiverem az utolsó homokszemet is a zsákokból” – ígérte meg Varga Miklós.