Örömmámorban úszott a Ferencváros

A Fradi női kézilabdacsapata a nagyon erős Viborg otthonában is nyert, így megvédte címét a KEK-ben.

Páratlan bravúrt ért el a Ferencváros női kézilabdacsapata, hiszen nem elég, hogy a hazai 31-30 után idegenben is 31-30-ra nyert a Viborg ellen, a döntő megnyerésével megvédte címét.

Ez igen ritkán fordul elő (legutóbb 1999-ben) a nemzetközi kézilabdában, most a magyar csapat végrehajtotta ezt a bravúrt. 

“Boldog vagyok, mert nem hittem, hogy ebben a nagyon erős mezőnyben meg tudjuk védeni a címünket. Úgy gondolom, a tavalyi rutin átsegített minket a nehéz pillanatokon. A döntő volt a legnagyobb küzdelem. A lányok felülmúlták az elvárásokat. Nagyon jó, igazi Fradi-szellemben kézilabdázták és küzdötték végig magukat a sorozaton” – nyilatkozta a fradi.hu oldalnak Kökény Beatrix, a csapat ügyvezetője.

Érdekesség, hogy ugyanő közölte nemrégiben a Hír TV egyik sportmagazinjának, hogy hiába a címvédés és az újabb menetelés, a sorozat veszteséges lesz a Ferencváros számára. Már csak azért is, mert a dabasi sportcsarnokot, ahol az elődöntőt és a döntő első meccsét is rendezték, bérelniük kellett (nem mellékesen a Főtáv arénát, saját hazai, bajnoki meccseikre is bérlik).

Szamoránsky Piroska szerint hatalmas eredmény a siker, és ezzel nem is tudunk vitatkozni: “Úgy érzem, ez a mostani szinte felülmúlja az előző évi sikert. A Viborg tényleg klasszisokkal van tele, de tavaly és idén is sikerült legyőznünk őket. Azt gondolom, ez azt jelenti, hogy most már a Fradit is oda kell sorolni Európa élcsapatai közé és számolni kell velünk. Kimondhatatlanul boldog és nagyon büszke vagyok a csapatra.”

A viborgi meccsen egy valami ronthatta el a kedvünket: ahogy az első videón is látszik, a magukról megfeledkezett Fradi-drukkerek közül jó néhányan berohantak a pályára a találkozót követően, nem volt szép látvány, ahogy a biztonságiak próbálják őket leteperni.

A csapat hétfőn 16 óra 10 perckor landol a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es termináljánál, majd a lányok átmennek a Kőbányai útra, ahol a Főtáv Arénában ünnepelnek majd a drukkerekkel együtt.

A mérkőzés utolsó öt perce:

Az öröm pillanatai és a kupaátadás: