Civil teniszlabda a pályán

A 4. kiemelt brit Murray továbbjutott, a 14. helyen rangsorolt francia Monfils furcsa körülmények között kiesett az Australian Open 3. fordulójában.

Andy Murray és a francia Llodra látványos, a teniszgálák hangulatát idéző meccset játszott. Murray három, számára egyre könnyebb szettben győzött.

Gael Monfils furcsa mérkőzésen kapott ki a kazah Mihail Kukuskintól. A kazah nyerte az első két játszmát, a francia játékos pedig a rosszullét határán billegett, ápolni is kellett.

Ettől Monfils igencsak magára talált, kiegyenlítette a szettarányt, és a döntő játszmában is nagy küzdelemre késztette Malkint. A meccs hajrájában Kukuskin a győzelemért adogatott, amikor egy néző bedobott egy labdát a pályára.A sportszerűtlen tett megzavarta Monfilst, aki végül elvesztette a meccset.

Egy bunkó szurkoló “hőstette”:

A férfiaknál nyolcaddöntőbe jutott a világelső Djokovic, a spanyol Ferrer, a francia Tsonga, valamint a hazai szurkolók örömére az ausztrál Hewitt is, kiesett viszont  a 9. kiemelt szerb Tipsarevic, akit a francia Gasquet búcsúztatott.

A hölgyeknél Serena Williams egy óra alatt elintézte Arn Grétát, a cseh Kvitova ellenfele, az orosz Kirilenko feladta, a nap meglepetése a 7. kiemelt orosz Zvonarjova búcsúja volt.

Eredmény – Australian Open, 3. forduló (a 16 közé jutásért)

Férfiak:
Murray (brit, 4.)-Llodra (francia) 6:4, 6:2, 6:0
Kukuskin (kazah)-Monfils (francia, 14.) 6:2, 7:5, 5:7, 1:6, 6:4
Djokovic (szerb, 1.)-Mahut (francia) 6:0, 6:1, 6:1
Ferrer (spanyol, 5.)-Chela (argentin, 27.) 7:5, 6:2, 6:1
Tsonga (francia, 6.)-Gil (portugál) 6:2, 6:2, 6:2
Gasquet (francia, 17.)-Tipsarevic (szerb, 9.) 6:3, 6:3, 6:1
Nisikori (japán, 24.)-Benneteau (francia) 4:6, 7:6 (7-3), 7:6 (7-4), 6:3
Hewitt (ausztrál)-Raonic (kanadai, 23.) 4:6, 6:3, 7:6 (7-5), 6:3

Nők:
S. Williams (amerikai, 12.)-Arn 6:1, 6:1
Kvitova (cseh, 2.)-Kirilenko (orosz, 27.) 6:0, 1:0-nál Kirilenko feladta
Sarapova (orosz, 4.)-Kerber (német, 30.) 6:1, 6:2
Makarova (orosz)-Zvonarjova (orosz, 7.) 7:6 (9-7), 6:1
Cseng Csie (Zheng Jie, kínai)-Bartoli (francia, 9.) 6:3, 6:3
Lisicki (német, 14.)-Kuznyecova (orosz, 18.) 2:6, 6:4, 6:2
Ivanovic (szerb, 21.)-King (amerikai) 6:3, 6:4
Errani (olasz)-Cirstea (román) 6:7 (6-8), 6:0, 6:2