Vaszilij Alekszejev páratlan karriert tudhat a magáénak, kétszer nyert olimpiai aranyérmet (1972-ben Münchenben és négy évre rá Montrealban), nyolc-nyolc világ- és Európa-bajnoki címet nyert – utóbbiból egyet Szombathelyen, még 1970-ben –, de hazájában is egyeduralkodónak számított.
Az egykori sportoló pályafutása során összesen nyolcvanszor állított fel világrekordot, a Szovjetunióban pedig nyolvanegyszer. A sportember, aki fénykorában több mint 160 kilós volt, visszavonulása után edzősködött, vezette az orosz válogatottat is.
„A szovjet sport igazi legendája volt. A 645 kilogrammos világrekordja, amelyet 1972-ben Münchenben állított fel, mindmáig áll, és már sohasem fogják megdönteni, mert a háromfogásos versenyek megszűntek” – írta honlapján az orosz szövetség.
A hírek szerint Alekszejev régóta bajlódott a szívével, s már akkor nagyon súlyos állapotban volt, amikor a közelmúltban beutalták egy németországi kórházba. Január hetedikén töltötte volna be a hetvenet.
Itt épp 217 és fél kilót emel a magasba az 1971-es vb-n: