Szávaynak véget ért a Roland Garros

Szávay Ágnes és társa, a lett Liga Dekmeijere három játék után feladta női páros mérkőzését a francia nyílt teniszbajnokság csütörtöki versenynapján.

A viadal honlapja szerint a második helyen kiemelt Kveta Peschke, Katarina Srebotnik cseh, szlovén kettős 2:1-re vezetett, amikor Szávayék jelezték, hogy nem folytatják tovább a küzdelmet.

A magyar játékos – aki hétfőn egyesben búcsúzott – gerincsérüléssel bajlódik, és a múlt héten bejelentette: orvosai tanácsára előreláthatólag fél évet kihagy a Roland Garros után, mert az ötödik csigolyájában korábban fáradásos törést diagnosztizáltak.

A hét eleján másik honfitársunk, Arn Gréta is búcsúzott az egyes, illetve a páros küzdelmeitől is.

Eredmény – női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért)
Kveta Peschke, Katarina Srebotnik (cseh, szlovén, 2.) – Szávay Ágnes, Liga Dekmeijere (magyar, lett) 2:1-nél Szávayék feladták