Varga Dénes: ez nem volt szép a Vasastól

A Vasas első pontját szerezte meg a vízilabda Euroliga középszakaszában, ezzel éppen kiejtette a Varga-testvérekkel felálló Rijekát.

A TEVA-Vasas pólócsapata ebben a szezonban nem alkotott nagyot az Euroligában, a hat mérkőzésből ötöt elveszített, egyedül a csütörtöki, Rijeka elleni hazai mérkőzésen szerzett egyetlen pontot a 12-12-es döntetlennel.

A vendégek Varga Dániellel és Varga Dénessel a soraiban abban reménykedtek, hogy a hazaiaknak már teljesen tét nélküli összecsapáson nem adnak bele mindent, hiszen számukra csak a győzelem jelentett volna továbbjutást a Final Fourba. Vámos Márton azonban 11-12-nél úgy gondolta, a döntetlen mégiscsak jobban mutat az eredményjelzőn.

Varga Dénes, az egykoron a Vasasban szereplő olimpiai bajnok kemény szavakat használt a mérkőzést követően. Elmondta, az azeri játékvezetőt feltehetően a Mladost Zágráb „rendelte” Budapestre, hiszen a másik horvát élcsapatnak nagyon fájt a horvát bajnoki elődöntőben a Primorje Rijeka győzelme.

„ Aki ért a pólóhoz, az tudhatja, hogy mely ítéletek jöttek megfelelő időben a Vasasnak. A végén megkaptuk a lehetőséget, de nem tudtunk élni vele. A Vasas óriási csalódást okozott, amit nem tudom, meg tudok-e bocsátani a közeljövőben: egy pont nem lehet vigasz semmire. Azért fáj, mert mi szolgáltuk a klubot hat, illetve kilenc évig…” – így Varga Dénes a Nemzeti Sport munkatársának.

Az elkeseredett játékos szerint a Vasas háromgólos vezetésénél lecserélhette volna Nagy Viktort a kapuban, amivel megalázhatta volna ugyan a Rijekát, de feltehetően továbbjutottak volna a vendégek. Az olimpiai bajnok cáfolta ugyanakkor azokat a pletykákat, hogy a két csapat játékosai előzetesen egyezkedtek volna bármiről is.