Karafiáth Orsolya: A nő is ember

Minden ünnep annyit ér, amennyi tartalommal megtöltjük. Igaz ez a Nőnapra is, amely szerintem az utóbbi évek tiltakozó megnyilvánulásai nyomán kezdi el felvenni új, számomra igaz tetszetős formáját.
Kapcsolódó cikkek

Jöhetünk persze azzal, hogy az egész csupán komcsi csökevény, de felesleges, a nap maradt, megmaradt, tovább él, és csak rajtunk áll, mivé alakítjuk. Sok nőszervezet és igen sok kitűnő egyéniség felemeli a szavát ellene, holott van létjogosultsága az alkalomnak. És éppen az, amivé mutálódott: hogy felemeljük a szavunk, felhívjuk a figyelmet a problémákra, hogy figyeljenek a nőkre, jobban, máshogyan, mint a hétköznapokban. És aztán mindez a hétköznapok részévé válhasson. Hogy megszülessenek olyan mondatok, amiket idézni lehet és kell is, ha a mindennapokban még mindig tapasztalható hátrányos megkülönböztetés éri a női nem tagjait.

Túlzás persze, ha rögtön fejbe vágjuk a cseréppel a szomszéd Józsi bácsit, akit a legkevésbé sem érintett meg a feminizmus szele, és akit csupán a megszokás (és talán a benne lakó eredendő kedvesség) hajtott arra, hogy délelőtt beállítson hozzánk egy szép szál virággal. Ők azok a Józsi bácsik, akik a névnapokról is mindig megemlékeznek, akik nem látnak (és nem is keresnek) hátsó jelentést semmiben. Hozzák a csokrot, ha a szokás és az illem megkívánja. Más a helyzet a hivatali, krokodilmosolyú álszentekkel, vagy az otthoni asszonyverőkkel, a diszkriminálókkal, akiknek mindez csupán egy évente esedékes kötelező kűr: adjunk egy dobozka akciós bonbont a fehérnépnek, aztán egy évig csend lesz. Ők azok, akik hangosan feministáznak, akik ha olyan nővel találkoznak, akik az egyenlő bánásmódért küzdenek, elfelejtik a kötelező udvariassági szabályokat is, mondván, hogy „Nesze nektek feminizmus”, és félrelöknek sorban állás közben. Közben félrenéznek, ha azt látják, egyre több a monokli a szép házbéli nő szeme alatt, simán megrángatják a saját nejüket is, ha a vacsora nem olyan, mint amilyet elképzelnek, és meg sem rezdül a szemöldökük, amikor a havi fizetési íveket aláírják, amely alapján a nők ugyanazon munkáért kevesebbet látnak viszont a számláikon. És ha valaki megemlíti, hogy mindez azért nincs rendben, azt bírják felelni, hogy a nők mindig csak picsognak, biztosan régen kezelte le őket egy igazi férfi. Vagy megy a menstruációs nyavalygás, tombol a klimax. Ők azok, akik pontosan tudják, hol a nőnek a helye, mennyit ér a nő szava. Ott, ahová ők teszik őket, annyit, amennyit hajlandóak meghallani. Amelyik nő nem felel meg ennek a macsó eszménynek, az nem is nő, az egy csökevény, szőrös lábú feminista. Holott nem szabadna elfeledkezni arról, hogy a feminizmus nem arról szól, hogy a nők le akarnák igázni a világot. Kedvenc idézetem jól tükrözi, inkább miről is lenne szó: A feminizmus az a radikális eszmerendszer, amely kimondja, hogy a nő is ember.

Téglát cipel a fején egy nő egy dzsammui építkezésen
Fotó: MTI/EPA/Dzsaipal Szingh

Roppant érdemes figyelni a reakciókat, amik az olyan érdekes és figyelemfelkeltő akciókat követik, mint amilyen Papp Réka Kingáé is. Gyönyörűnek tartom, aki a bántalmazott nők felemlítése kapcsán (és tudjuk jól, milyen egyezményt nem támogattak a napokban…) annyit képes megjegyezni, hogy hát senki nem tartott pisztolyt a nő fejéhez, hozzámehetett volna egy jóravaló emberhez is. Mi ez, ha nem megint a megszokott és hányingerkeltő áldozathibáztatás? Tehát aki ilyetén módon rosszul választott, köszönje önmagának, és vágjon a pofonok, ütlegek után is jó képet a dologhoz… Mert amúgy ha nem elég csinos, nem eléggé kezelhető, joggal csalják, joggal nyílik ki újra a pofonos zsák, joggal hagyják ott egy-két-három gyerekkel a pácban. Joggal fosztják meg alapvető emberi jogaitól. Csak mert nőnek született.

Sokat köszönhetünk az egykori harcos feministáknak, ma még fel sem tudjuk fogni, mennyit. Mint ahogy sokat köszönhetünk a mai nőszervezeteknek is, akik felemelik a hangjukat, ha visszásságokat tapasztalnak. Talán húsz-harminc év múlva ezt is jobban fogják tudni értékelni azok, akik ma még inkább félrenéznek. Mert csak az egyenlőségből születhet tiszta együttműködés. Én ezt a folyamatot ünneplem Nőnapon. És ezt látom minden szál ajándék-virágban, még ha nem is ebből a meggondolásból adták…