Gerlóczy: Magyar Nemzet

Sajnos a baloldali lapokhoz hasonlóan a Magyar Nemzet is túl sokat foglalkozik mindenféle jelentékeny és jelentéktelen gazemberekkel.

Már nagyon régóta nem vásárolok napilapokat, és nem is engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy olyan helyen igyam a reggeli kávémat, amelyik megengedi magának azt a luxust, hogy vásároljon napilapokat. Egy kis pékség előtt iszom a kávét, meg otthon, de ez most mindegy.

Három napig a Balaton partján voltam, és nem volt semmi dolgom, de olyannyira nem volt semmi dolgom, hogy még a Nemzeti Sportot és a Magyar Nemzetet is kiolvastam. A Nemzeti Sport ugyanolyan, mint húsz évvel ezelőtt volt, amikor vásároltam reggelente, mert meccsekre járó hülyegyerek voltam egy éven át, szóval ugyanolyan, mert a labda gömbölyű, a magyarok pedig azóta sem tanultak meg focizni.

 

Aztán becsületesen végigrágtam magam a Magyar Nemzeten is, mindent elolvastam, de mindent. Rendkívül színvonalas a kultúra, gazdaság, külpolitika és sportrovat, nagyjából minden, de persze semmi sem tökéletes, sajnos a baloldali lapokhoz hasonlóan a Magyar Nemzet is túl sokat foglalkozik mindenféle jelentékeny és jelentéktelen gazemberekkel, ki hallott még ilyet, politikusokkal, akik történetesen ezt az országot irányítják. Egyesek nem átallnak még szeretettel és elismeréssel is írni róluk, mások ellenszenvüknek adnak hangot baloldalinak, és ellenségnek nevezett polgártársaik kapcsán, és mindez megítélésem szerint a remek anyagok kárára válik és rontja a lap jó hírét.