Ön szerint mennyire fontos hazánknak a NATO-tagság?

Az ellenzéki brit Konzervatív Párt tervei szerint NATO-tagságuk felfüggesztésével lennének kénytelenek szembenézni azok a tagországok, amelyek keveset költenek védelmi kiadásokra; az elképzelést előterjesztő tory tisztviselő hangsúlyosan említette Magyarországot.

Liam Fox, a konzervatív árnyékkormány védelmiminiszter-jelöltje a szerdai Financial Times idézete szerint egy tájékoztatón kijelentette: az elmúlt hetekben Lengyelországban és Magyarországon járt, és ott felpanaszolta, hogy ezek az országok „beléptek a NATO-ba, zsebre vágták a biztonsági garanciákat, majd csökkentették védelmi kiadásaikat”.

A magas rangú tory képviselő azt mondta: a párt által szorgalmazott megállapodás alapján „felfüggeszthető lesz azon NATO-országok tagsága, amelyek (védelmi) kiadásai elmaradnak a közösen elfogadott szinttől”.

Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár magyarországi látogatásakor már kijelentette, nem elégedett azzal az aránnyal, amit Magyarország GDP-hez viszonyítva honvédelmi kiadásokra fordít. A NATO elvárása a tagországokkal szemben kétszázalékos ráfordítás, ezzel szemben Magyarország jelenleg a nemzeti össztermék 1,1 százalékát költi honvédelmi célokra. Jaap de Hoop Scheffer megjegyezte: tisztában van azzal, hogy a kétszázalékos arányt a NATO 26 tagországa közül mindössze hét teljesíti.

Címkék: Bemondó cikk