Miről szól a vasárnapi voksolás?

Bizalmi szavazás, az áprilisi választások harmadik fordulója lesz az október elsejei választás a Fidesz szerint, ahol a polgárok véleményt formálhatnak a Gyurcsány-csomagról. A kormánypártok és az MDF szerint viszont helyhatósági vezetőket választunk.

A hírhedt Gyurcsány-beszéd nyilvánoságra kerülése óta Orbán Viktor számos helyen elmondta: a helyhatósági választás bizalmi szavazás a kormánnyal szemben, mert kiderült: a kabinet tudatosan hazudott, és más programot hajt végre, mint amire felhatalmazást kapott áprilisban a többségtől. A Fidesz forgatókönyve szerint amennyiben a megyei közgyűlések, a megyei jogú városok, valamint a fővárosi közgyűlés pártlistás megválasztásakor a Fidesz nyer, akkor a nép megvonta bizalmát a kormánytól, amely ezért lemond, és átadja hatalmát egy ideiglenes, válságkezelő szakértői kormánynak. Pokorni Zoltán alelnök szerint Budapest is egyfajta mérce: amennyiben Demszky veszít, Gyurcsánynak is távoznia kell.

A Fidesz forgatókönyvével ellentétben Gyurcsány Ferenc számtalanszor úgy nyilatkozott, hogy a helyhatósági voksolás után is hivatalban marad és végrehajtja programját. A kormányzó pártok szerint ugyanis vasárnap önkormányzati vezetőinkről és képviselőinkről dönthetünk, és a szavazásnak sem politikai, sem pedig közjogi értelemben nincs köze a parlamenti választásokhoz.

Címkék: Bemondó cikk