Ön szerint érdemes elmenni szavazni elsején?

A közvélemény-kutatások szerint 1990 óta nem volt ilyen rossz a magyar politikai elit megítélése, ráadásul az őszi választásokkor rendszerint mindig jóval alacsonyabb a részvételi hajlandóság. A szavazók pedig már gondolkodhatnak, kit válasszanak, hiszen pénteken lezárult a jelöltállítás.

Egy augusztus végén publikált Szonda Ipsos-felmérés szerint a rendszerváltozás óta nem volt ilyen kedvezőtlen a magyar politikai elit megítélése, már a legkedveltebb személyiségek is csak közepes pontszámokat kapnak, és egyre többen tartoznak a negatívan értékeltek közé.

Tamás Pál, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója az MTI érdeklődésére kifejtette: véleménye szerint a politikusok egyre romló megítélése abból következik, hogy az országgyűlési választások után kiderült: a kampányban az összes politikai erő egymásra ígért, majd gyorsan kiderült, hogy bármelyikük került volna hatalomra, nem tudta volna az ígéreteit teljesíteni.

Igen alacsonyak a részvételi szándékot mutató adatok is. A Szonda Ipsos augusztusi mérése szerint 32, a Gallupnál – a bizonytalanokkal együtt – 30 százalék azok aránya, akik valószínűleg inkább otthon maradnának.

Az induló jelöltek személyét illetően ugyanakkor már nincs bizonytalanság, hiszen pénteken lezárult a jelöltállítás, lejárt a határidő.

Címkék: Bemondó cikk