Ön szerint elkerülhető lett volna az augusztus 20-i tragédia?

Négy halottja és mintegy száz sebesültje van az előzetes adatok szerint a vasárnap esti budapesti viharnak. Több ember eltűnt amikor hajók ütköztek össze a Dunán. A szervezők nem érdeklődtek a rendezvény előtt a meteorológiai szolgálatnál, pedig órákkal korábban jelezétk: vihar lesz.

Keddre négyre emelkedett a vasárnap esti vihar áldozatainak száma, miután megtalálták azt a román állanpomgárságú nőt, akit egy hajóról sodort a Dunába az eső.


Vasárnap az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint száznál több sérültet szállítottak kórházba. Közülük több mint harminc állapota súlyos. Két ember a budai alsó rakparton vesztette életét. Itt egy fa dőlt egy 12 éves kislányra és egy 30-40 év körüli férfira. A pesti oldalon egy idős nő halt meg. Egyelőre nem tudni, hogy sérülés, vagy rosszullét miatt.

Győrfi Pál elmondta, hogy a tűzijáték kezdete előtt tíz perccel a rendőrség értesítette a mentőszolgálatot, hogy heves vihar közeledik a főváros felé.

Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Dunán vasárnap este elsüllyedt kishajó öt utasa közül három embert sikerült kimenteni. Így jelenleg két embert tekintenek eltűntnek, őket tovább keresik. A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyeletese szerint a Zsófia hercegnő hajó és több kisebb vízi jármű ütközött, s ennek következtében sokan a vízbe estek. Négy személyt kimentettek, többen azonban fél egyig még nem kerültek elő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a tűzijáték kezdete előtt több mint egy órával jelezte: nagy erejű vihar közeledik. Az információt a rendőrséggel is közölték.


A kormány azonnali vizsgálatot rendelt el a felelősség kiderítésére.

Címkék: Bemondó cikk