Mire hazaértem megtörtént a baj. Van biztosításom, de most mit tegyek?

Hiába az ablakok bezárása, az elektromos készülékek áramtalanítása, vagy a töltőkábelek kihúzása a konnektorokból, még a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is bekövetkezhetnek otthonunkban olyan események, amelyek kárt okozhatnak lakásunkban, vagyontárgyainkban, értékeinkben. Éppen ezért fontos tudni, hogy mit tegyünk, ha már bekövetkezett a baj. Fontos, hogy ne essünk kétségbe, és higgadtan kövessünk néhány egyszerű szabályt.

A kár bekövetkezése után első és legfontosabb lépésként meg kell bizonyosodni arról, hogy valaki megsérült-e, esetleg életveszélybe került-e. Személyi sérülés esetén először a mentőket, tűz, robbanás esetén a tűzoltóságot, bűncselekmény esetén pedig a rendőrséget értesítsük.

Ha mindenki biztonságban van, és nem áll fenn további veszélyhelyzet, ezután következhet a kárbejelentés a biztosító felé. Ez esetben az alábbi teendőket érdemes elvégezni:

Fontos a kárbejelentéshez szükséges adatokat  előre előkészíteni, ezzel is csökkentve az ügyintézés időtartamát. Az alábbi adatok megadására van szükség a kár bejelentéséhez:

Szponzorált tartalom

A cikk az Allianz támogatásával készült.

Címkék: otthonom