A telefonok és egyéb kütyük biztonsága remélhetőleg már nem elhanyagolható kérdés senki számára. Bár elvben még mindig van lehetőség egyes rendszerekben arra, hogy a készüléket mindenféle jelszó és egyéb azonosítás nélkül oldjuk fel, kifejezetten veszélyes dolog teljesen lezáratlanul hagyni. Ha például elveszítjük a mobilt, esetleg ellopják (vagy akár csak annyi időre szerzik meg, amíg kiszaladunk a mosdóba egy szórakozóhelyen), máris bukjuk a levelezésünk és egyéb személyes fiókjaink hozzáférését, bizalmas adatainkat, fotóinkat, de akár konkrét pénzt is bukhatunk, ha illetéktelenek mondjuk netbankolni kezdenek a telefonon talált adatokkal.
Szóval lezárni, lezárni, lezárni… de nem mindegy, hogyan. A mobilok hőskora óta a PIN kód számít az általános szabványnak, ám a legtöbbször négy számjegyből álló sorozat még mindig nem a legbiztosabb védelem. Ugyan a kombinációt megfejteni önmagában nem nehéz, lelesni már annál könnyebb. Elég csak az ujjak mozgását figyelni, amikor valaki feloldja a telefonját, máris könnyen megtudhatjuk a számokat, de van még szofisztikáltabb módszer is.
Az ugye megvan, hogy az érintőkijelzőn nyomot hagynak az ujjaink? Ha pedig sokszor tapint valaki ugyanazokra a pontokra (például a PIN kódok számjegyeire), máris megvan, melyik négy számot kell keresni a betöréshez, a sorrendet már egy fokkal könnyebb ezután kitalálni.
Szám helyett vonalak
Bár próbálkoztak azóta is a gyártók különféle alternatívákkal (ábrák berajzolása, pontok összekötése és hasonló csodák formájában), a fent vázolt módszerek egy része ezek feltörésére is alkalmas. Van azonban valami, amit nehéz lelesni, másolni pedig szinte lehetetlen. Ez az ujjlenyomatunk.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="576" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Bár ezen sokan csodálkozhatnak, az ujjlenyomat már az ókorban szolgált azonosítási célokra, egyes ókori népek, mint az asszír, ujjnyomokkal ellátott cserepeken küldözgettek hivatalos feljegyzéseket. Azóta persze sokat finomodott a módszer, ezért az egyes emberekre valóban egyedileg jellemző mintázatokat már bonyolult képalkotó rendszerek elemzik, majd digitális formában tárolják. Az informatikában először laptopokon alkalmazták gyakrabban a megoldást, ám az első ilyen ujjnyom-olvasók még kissé körülményesen, az ujjunkat elhúzva, erős hibaszázalékkal dolgoztak. Manapság azonban a mobilokon is kezd elterjedni a legújabb szenzortípus, amely szimplán az ujjak hozzáérintéséből nyer elegendő adatot az azonosításhoz, ráadásul a másodperc töredéke alatt.
A csúcson túl
Bár kezdetben csak a legdrágább csúcsmobilok tulajdonsága volt az ujjlenyomat-olvasó beépítése, manapság már néhány középkategóriás készüléken is megjelenik a funkció, így például a Huawei P9 Lite hátlapján is megtalálhatjuk a lekerekített sarkú négyszöget.
A funkció beállítása egyébként ezen a telefonon gyermekien egyszerű, ha már rendelkezünk egy belépési jelszóval, akkor elkezdhetjük felvenni az ujjnyomunk adatait. Ehhez még kis piktogramot is mutat a rendszer, így láthatjuk, ujjunk melyik részét kell még hozzáérintenünk a hátlapi érzékelőhöz. Ráadásul akár öt ujjunk adatait is eltárolhatjuk (illetve, ha megbízunk valakiben, például közeli családtagban, az ő ujjukat is beszkennelhetjük).
Egyébként a P9 Lite ujjnyom-szkennerének extra funkciója, hogy az érintős szenzor használható fotók és videók készítésére, vagy akár az ébresztő leállítására is, de egyfajta mozgásérzékelőként a galériában is lapozhatunk a fotók között, ha az érzékeny felületen húzzuk végig az ujjunkat. Miután az ujjlenyomat olvasó a készülék hátlapján helyezkedik el, és a mutató ujjal kell feloldani, a használata is rendkívül kényelmes, hiszen jellemzően alapból is így érünk a telefonhoz.