A jövő mikrohullámú sütője nagyon menő – videó

Miért tesztelnénk a szánkkal a hőfokot, ha színek is megmutatják, hogy ehető-e a kaja?!

Az itt látható videó főszereplője szerint az elmúlt évtizedekben a technológia – az autóipartól a játékokig – minden megváltoztatott, de van itt még egy készülék, amely szinte semmit nem változott. A mikrohullámú sütő. Jó, digitális lett a kijelzője, de azon kívül…?

Szerencsére azonban ennek a jóembernek vannak ötletei, hogyan kellene megreformálni a jó öreg mikrót. Mennyit lehetne még javítani rajta a korszerű csúcstechnológia bevetésével! Ott van például a melegítési idő: egyszer nyersen vesszük ki az ételt, máskor meg szétégeti a szánkat. Na és az milyen, hogy végig ott kell dekkolni a készülék mellett, hogy lássuk, hogy áll a folyamat?!

A kulcsszavak: infravörös hőérzékelő, okostelefonos alkalmazás. Az ötletgazda szerint az eljárás abszolút működőképes: infravörös kamerák jóvoltából színek mutatják majd, milyen hőfokot ért el a melegített kaja. Ha már fehér – ehető.

Mivel telefonunk kijelzőjén is látható lesz az aktuális állapot, és mivel (WiFi-n keresztül) távolról is tudjuk majd irányítani a mikrót, ezért nem kell ott álldogálni a készüléknél, nyugodtan dolgozhatunk vagy tévézhetünk, és ha a telefon kijelzőjén úgy látjuk, az étel még nem érte el a kellő hőfokot, távolról meghosszabbítjuk a melegítési időt.

Már el is készült a prototípus, amely még recepteket kivetítő kijelzővel is rendelkezik, úgyhogy most már csak szurkolni kell, hogy induljon be a tömeggyártás.