Ukrajna lakossága a háborúban több mint 10 millió fővel csökkent az ENSZ szerint

Demográfiai problémákkal néz szembe az ország.

Ukrajna lakossága több mint 10 millió fővel csökkent az ország ellen 2022 februárjában indított, orosz támadás óta, a kivándorlás és a termékenység csökkenése miatt

– jelentette ki az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) regionális igazgatója kedden.

Florence Bauer kiemelte, hogy jelentésüket az ukrán kormány adatai alapján állították össze; hozzátéve, hogy az ország „már a háború eszkalációja előtt is komoly demográfiai gondokkal nézett szembe, mivel a tömeges kivándorlás miatt a legalacsonyabb népesedési rátával rendelkezett Európában. Ezért társadalma öregedésnek indult és összlakossága csökkent, amit jelentősen felgyorsított a 2022-es, orosz agresszió, melynek következtében sok ukrán vesztette életét”.

A jelentés szerint Ukrajnában ma egy nőnek átlagosan 1,00 gyermeke születik, ami világszinten is az egyik legalacsonyabb termékenységi mutatónak felel meg és jóval alatta marad a társadalom reprodukciójához minimálisan szükséges, 2,1-es értéknek. Kiemelték ugyanakkor hogy Ukrajna példája nem egyedülálló Kelet-Európában, ahol több ország is ehhez hasonló demográfiai gondokkal küzd. Az UNFPA a jelentésben azt is megállapította, hogy a háború kezdete óta 6,7 millió ember menekült el Ukrajnából.

(MTI)