„Erőszakoló vagyok, mint itt mindenki más”: idegeneket hívott lakásába a francia férfi, erőszakolják meg a feleségét

Elképesztő bűncselekmény rázta meg Franciaországot. Egy férfit azzal vádolnak, hogy csaknem tíz éven át begyógyszerezte a feleségét, és más férfiaknak felajánlotta a teljesen elkábított nőt. A vádlottak padján 50-en ülnek, 20 elkövetőt nem sikerült azonosítani. A vádlott-társakból 15 ismerte el a szexuális erőszakot. A feleség külön kérése volt, ne legyen zárt tárgyalás, hogy felhívja a figyelmet a szexuális bántalmazásokra.

Dominique Pélicot-t azzal vádolják, hogy elkábította feleségét, Gisèle Pélicot-t, és idegeneket hívott, hogy erőszakolják meg, miközben ő lefilmezte ezt. A perben 51 férfit vádoltak meg, a bűncselekmények körülbelül tíz éven át tartottak.

Sokan azzal védekeztek, hogy ők azt hitték, egy konszenzusos szexjátékban vettek részt.

Erőszaktevő vagyok, mint a többiek is a teremben

ismerte be halk, nyugodt, de némileg remegő hangon a 71 éves Pélicot, miközben a tárgyalóterem túloldalán arra az 50 másik férfira nézett, akiket szintén bíróság elé állítottak.

A most 72 éves áldozat annyira be volt gyógyszerezve altatókkal és szorongás elleni készítményekkel, mintha „mély kómában” lenne. Férje szerint összes tettestársa – akiknek életkora 26 és 74 év között van – tudott arról, miben vesznek részt a délkelet-franciaországi, provence-i otthonában. A vádlottak közül 35-en tagadják a nemi erőszakot, többen állítják, hogy a férfi manipulálta őket.

A vád szerint a tíz év alatt mindössze két férfi volt, akik, mikor meglátták a mozdulatlan nőt, azonnal távoztak.

A nyugalmazott ingatlanügynök 50 éven át élt házasságban feleségével, de mára már elváltak. Az elkövető bocsánatot kért „megbocsáthatatlan tettért” a feleségétől, a gyerekeitől és az unokáitól.

Fiatal koromból csak a megrázkódtatásokra és a traumákra emlékszem, amiknek egy részéről megfeledkeztem, hála neki. Megőrültem érte. Mindent megváltoztatott. Mindent elrontottam

– jelentette ki a férj, aki elsírta magát, amikor a gyerekkorában átélt szexuális bántalmazásokról beszélt. Dominique Pélicot elnézést kért egy másik férfi feleségétől is, akit szintén bedrogoztak, majd a nő férje megerőszakolta.

Benoit PEYRUCQ / AFP – Ez a 2024. szeptember 2-án készült bírósági vázlat Dominique Pelicot vádlottat mutatja a tárgyaláson.

Gisèle Pélicot a tárgyalás egyik napján felidézte azt a 2020 novemberi napot, amikor az egészről tudomást szerzett. A rendőrség behívta a férje miatt, akit rajtakaptak, hogy egy helyi szupermarketben nők szoknyája alá fotóz. A feleség számára itt derült ki, hogy ennél sokkal súlyosabb az ügy. „A szexuális életemről kérdeztek. Mondtam nekik, hogy soha nem próbáltam ki a párcserét vagy a hármast. Mondtam, hogy én csak a férjemé vagyok. Nem bírtam más érintését magamon, csak a férjemét”.

„Egy óra múlva a tiszt azt mondta, mutatok önnek pár dolgot, amit nem talál majd kellemesnek. Kinyitott egy mappát, és fényképeket tett elém. Nem ismertem fel sem a férfit, sem az ágyban alvó nőt. A tiszt megkérdezte: asszonyom, ez az ön ágya és éjjeliszekrénye? Nehéz volt felismernem magam, mert szokatlan ruhában voltam. Aztán mutatott egy második, majd egy harmadik fényképet is. Megkértem, hogy hagyja abba.

Elviselhetetlen volt. Élettelen voltam, az ágyamban, és egy férfi erőszakolt. Darabokra hullott a világom.

A feleség a bántalmazásáról semmit sem tudott, de megmagyarázhatatlan emlékezetkiesései és nőgyógyászati problémái voltak, hullott a haja, és nagyon lefogyott. Azt hitte, Alzheimer-kórban szenved vagy agydaganata van. Három gyerekük is aggódva figyelte anyjuk változását, aki nyugtalan és figyelmetlen lett, néha késő délutánig aludt. Több orvost is felkerestek, hogy vizsgálják ki, ezekre az apa is elkísérte őt, és bevásárolt, elvégezte a házimunkát. Gisèle Pélicot nőgyógyászati problémái miatt is orvoshoz fordult, férje is unszolta erre, többek között méhnyakgyulladást diagnosztizáltak nála. Az erőszak azért nem járt nála még több fájdalommal és sérüléssel, mert a férj által adott gyógyszerek teljes izomlazuláshoz vezettek.

Dominique Pélicot neje ételeibe, italaiba morzsolta a gyógyszereket, akkora dózisban, hogy a toxikológusok szerint akár súlyos bénulást, vagy akár halált is okozhatott volna. Azt egyelőre nem tudni, kitől szerezte be a férfi a tablettákat, a helyiek azt pletykálják, az állatorvostól, de ő ismeretlen helyre költözött.

A rendőrség sok ezer fotót és videót szerzett be, miután a férfit letartóztatták, és lefoglalták a számítógépét és egyéb elektronikus eszközeit.

A fővádlott online, egy tavaly bezárt oldal chatszobájában keresett férfiakat, azzal, hogy „keresek valakit, aki bántalmazná a feleségemet alvás közben”. Egy férfival privát üzenetben közölte: „Olyan vagy, mint én, szereted a nemi erőszak üzemmódot”. Pénzt soha nem kért a férfiaktól, állítja, ahogy azt is, hogy a felvételeket részben „élvezetből”, részben „biztosítékként” készítette. A manipulációs vádra azt mondta, senkit sem kényszerített, hogy vegyen részt az egészben.

Megkérdezték, hogy jöhetnek-e, én pedig igent mondtam. Soha nem bilincseltem és vonszoltam oda senkit.

Dominique Pélicot a nyomozóknak arról beszélt, a begyógyszerezést követően a felesége úgy hét órán át volt öntudatlan, a férfiakkal pedig szigorúan betartatta a szabályait: egy közeli parkolóházban kellett leparkolniuk, és onnan, ha jelzett nekik, kellett átsétálniuk a házhoz. Már a konyhában le kellett vetkőzniük, nem dohányozhattak, és nem használhattak parfümöt. Fek kellett melegíteniük a kezüket, nehogy felébresszék a feleségét. Szeretett feketéket vagy arabokat választani, mert a felesége szerinte rasszista, és őket pláne nem engedte volna az ágyába, a férfit viszont ezért még jobban izgatta. Néha egyszerre két-három férfit is áthívott magukhoz.

Christophe SIMON / AFP – Gisele Pelicot fiai kíséretében kilép a bíróságról, miután részt vett a volt élettársa, Dominique Pelicot elleni per egyik tárgyalásán Avignonban 2024. szeptember 10-én.

Heti kétszer-háromszor gyógyszerezte be a feleségét, és minden alkalommal megerőszakolta, gyakrabban, mint ahány felvétele volt ezekről, jegyezték meg a bírák. Azért kezdett bele, mert a felesége nem akart elmenni vele swingerezni.

Mikor nyugdíjas lett, és Párizs környékéről leköltöztek az ország délkeleti részére, eluralkodott rajta szexuális fantáziája. 2010-ben az interneten ismert meg egy férfi ápolót – állította –, aki elmagyarázta neki, hogy nyugtatózza be a feleségét, hogyan adagolja a gyógyszert, és fényképeket is megosztott kiütött nőkről.

Ekkor kattant be valami. Minden akkor kezdődött.

A pszichiátriai szakértők szerint a férfi „ravasz manipulátor”, alacsony empátiával, önvizsgálati, felelősségvállalási képességgel. Képtelen figyelembe venni mások érzéseit. Nagyon kevés barátja volt, jobban szerette mutogatni kabrióját.

„Volt egy függőségem. Voltak igényeim. Gondolkodás nélkül mindent feltettem erre. Önző voltam és szégyellem magam” – mondta a bíróságon. 92 alkalommal elkövetett szexuális erőszakkal vádolják.

A vádlott szerint tettei gyerekkori tapasztalataival vannak összefüggésben: erőszakos volt az apja, „családi szexuális zaklatásokról és családi titkokról” számolt be. Pélicot apja évekig szexuálisan bántalmazott egy fiatal lányt, akit a család befogadott.

Nem nagyon akarok erről beszélni, szégyelltem az apámat. Végül én se csináltam jobban semmit.

Arról is beszélt, hogy 9 éves korában egy férfi ápoló megerőszakolta, amikor egy fejsérülés miatt volt kórházban. 14 évesen, miután szülei nem engedték neki, hogy folytassa tanulmányait, egy építkezésen dolgozott, ahol egy alkalommal arra kényszerítették, vegyen részt egy általa fogyatékosnak nevezett nő csoportos megerőszakolásában. „Nem születsz perverznek, hanem azzá válsz” – mondta.

nna Margueritat / Hans Lucas / AFP – Bíróság, Franciaország, Avignon, 2024 szeptember 11-én.

Lehet, nem a felesége volt az egyetlen áldozata

Három gyermekem és unokáim voltak, akikhez soha nem nyúltam – jelentette ki a férfi, de a feleségéről készített felvételek mellett találtak olyan képeket is a nyomozók, amelyeken a felnőtt lánya alszik fehérneműben, olyan montázst is készített feleségéről és lányáról, aminek azt a címet adta: „A szajhám és a lánya”. A lány, Caroline Darian szerint őt is bedrogozta az apja, aki ezt tagadja.

„Soha nem nyúltam a lányomhoz. Caroline, soha nem drogoztalak be, vagy erőszakoltalak meg… Soha nem csináltam ilyet!” – fordult lányához Dominique Pélicot. „Hazudsz” – kiáltott erre Darian a bíróságon. „Elnézést, hánynom kell” – mondta dühösen, amikor az apja laptopján talált képekkel szembesítették, és kiviharzott a tárgyalóteremből. Családja történetéről Darian egy könyvet is írt És többé nem hívlak apának címmel.

A mai napig azt kérdezem magamtól, miért nem láttam semmit, miért nem gyanítottam semmit. Soha nem fogom megbocsátani neki, amit ennyi éven át elkövetett. Az áldozat és az elkövető gyermekének lenni szörnyű teher

– olvasható a könyvben. Pélicot a vádak szerint két fia feleségeit is levideózta a fürdőszobába rejtett kamerával.

Gisèle Pélicot így nyilatkozott a bíróságon:

Számomra nehéz hallgatni Pélicot urat, mert 50 éven át egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy megerőszakolhat. Ma nehéz hallanom ezt… az erőszakos cselekedeteket és a barbárságot. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy képes lehet rá. Teljesen megbíztam abban az emberben. Teljesen megbíztam benne. Teljesen mértékben tévedtem.

A hős Gisèle Pélicot

Az eset Franciaország-, sőt, világszerte nagy felháborodást váltott ki. A szexuális bűncselekményeknél bevett gyakorlat, hogy zárt ajtók mögött zajlanak, de a korábban egy állami energiavállalat alkalmazásában dolgozó, ma már nyugdíjas Gisèle Pélicot kérése az volt – amellett, hogy a férjezett nevét használja a sajtó –, hogy nyilvános legyen a per. Pusztán az volt a kérése, hogy az erőszakot bemutató videók lejátszásakor gyerekei ne legyenek a teremben.

A feleség a szexuális erőszak elleni küzdelem, a bátorság és a kitartás szimbólumává vált.

GEOFFROY VAN DER HASSELT / AFP – Maca_dessine által készített falfestmény Gisele Pelicot-róla Párizstól délre fekvő Gentillyben. A szöveg: „A szégyennek oldalt kell váltania”.

A francia törvények értelmében a tárgyalóteremben zajló eljárásról nem lehet videót vagy fotót készíteni. Dominique Pélicot egy, a média számára hozzáférhetetlen bejáraton keresztül viszik a bíróságra, 17 másik vádlottal egyetemben, akiket letartóztattak. Ők egy plexifal mögött vannak, és nem lehet róluk felvételt készíteni. Az őrizetben nem lévő vádlottak napszemüveget, sapkát, maszkot vagy kapucnit viselve érkeznek a bíróságra. A vádlottak között van

A hatóságok összesen 71 különböző férfit azonosítottak a felvételeken, de nem mindenkinek sikerült a nyomára bukkanni. A BBC felkereste a 6000 fős települést, Mazant, ahol Pélicot-ék éltek. Két nő azt mesélte, látták a férfiak listáját, három nevet fel is ismertek rajta. Egyikőjük azt mondta, elképzelhető, hogy feszültséget szülnek a faluban a történtek, mert már nem lehet tudni, kiben bízzanak meg. Az egyik nyilatkozó el is költözik a településről a közeljövőben. A másik megszólaló azt tette hozzá, hogy aggódnak a meg nem talált többi elkövető miatt.

A szégyen nem vezethet elhallgatáshoz. A szégyennek oldalt kell váltania. Különben soha nem derül ki az igazság

– hangzik az elhíresült nyilatkozta Gisèle Pelicot-nak.

Szerte Franciaországban voltak szimpátiatüntetések a feleség mellett, illetve a szexuális erőszak ellen. Egy szakértő szerint 2022-ben Franciaországban 1229 ember gyanította, hogy tudtuk nélkül drogozták be őket, de ez csak a jéghegy csúcsa. Leila Chaouachi, a párizsi addiktológiai megfigyelőközpont gyógyszerésze és a kábítószeres nemi erőszak szakértője szerint észre kell vennie az országnak, hogy a Pélicot-ügy nem egy elszigetelt eset.