Szlovákia katonákat küld Libanonba

Mivel a közel-keleti konfliktus harcai hamarosan Libanon területére is kiterjedhetnek, a szlovák kormány úgy döntött, harminc katonát küld az országba, hogy rendben evakuálják és haza szállítsák az ott rekedt szlovák állampolgárokat – szúrta ki a Szlovák Köztársaság Hírügynökségének közlését a Portfolio.

„Az izraeli hadsereg és a Hezbollah közötti összecsapások, valamint Izrael tervei, amelyek egy korlátozott libanoni hadműveletet is tartalmaznak, fokozott kockázatot jelentenek a Libanonban élő szlovák állampolgárok biztonságára” – érvelt a szlovák védelmi minisztérium, ami egy 45 személy szállítására alkalmas C27J Spartan repülőgép bevetését tervezi. Az evakuálást két lépésben végzik: először Ciprusra szállítják a Libanonban rekedt civileket, hogy aztán onnan szlovák területre vigyék tovább őket.

A védelmi minisztérium kiemelte, hogy a kapacitásaikat szükség esetén más országok állampolgárainak kimentésére is felhasználják majd.