Iránnak erőt kell mutatnia, de nem áll érdekében háborúba lépni Izraellel

Irán megtorlást ígért Izraellel szemben. A síita államot és a vele szövetséges milíciákat, köztük a gázai Hamászt, a libanoni Hezbollahot és a jemeni húszikat (vagy ahogy magukat hívják: az ellenállás tengelyét) a múlt héten érzékeny veszteségek érték. Az izraeli hadsereg (IDF) – válaszul egy gyerekek elleni, focipályát ért támadásra – csapást mért Bejrút külvárosára, és kiiktatta a Hezbollah egyik parancsnokát, Fuad Sukrt. Ezt a támadást magára vállalta Izrael, a Hamász-vezér teheráni megölését viszont nem. Néhány órával Sukr megölése után ugyanis sikeres merényletet hajtottak végre a Gázát uraló terrorszervezet politikai szárnyát vezető, Iszmáíl Hanije ellen is, aki az új elnök beiktatására érkezett a perzsa fővárosba.

A merényletek után ismét reális veszély, hogy a tíz hónapja pusztító gázai háború regionális konfliktussá szélesedik.

Kedden az izraeli sajtó már arról cikkezett, hogy Irán a mindkét féllel tárgyaló Szijjártó Péterrel üzente meg izraeli kollégájának, hogy támadni fog, az Axios pedig vasárnap arról írt, hogy az Egyesült Államok információi szerint az iráni megtorló akcióra a következő 48 órában kerül sor – ez végül nem következett be.

A hét elején a Hezbollah fokozta az Észak-Izrael elleni dróntámadásokat, bár ehhez hozzátartozik, hogy a felek a gázai háború kezdete óta naponta csapnak össze egymással. Az iráni megtorló akció továbbra is várat magára, de az ország külügyminisztere csütörtökön azt mondta, „a megfelelő időben” és „illő módon” fognak válaszolni. A lehetséges iráni válaszcsapásról és a konfliktus eszkalációs veszélyéről Kaiser Ferencet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensét kérdeztük.

Iránnak lépnie kell, de kik léphetnek még?

„Az iráni vezetés az iszlám világ és a saját lakossága előtt is lejáratja magát, hogyha szörnyűséges bosszúról, kegyetlen megtorlásról beszél, és ezek után nem tesz semmit” – mondta Kaiser, aki szerint a legutóbbi izraeli akció Teheránban iráni szempontból nagyobb arcul csapás és komolyabb provokáció volt, mint amikor Izrael Szíriában csapott le egy iráni konzulátusra, megölve az iráni Forradalmi Gárda több magas rangú vezetőjét. Ráadásul az új iráni elnöknek rögtön hivatalba lépésekor azt kell bizonygatnia, hogy képes megvédeni a szövetségeseit iráni földön.

Ugyanakkor Kaiser szerint már az is jelzésértékű, hogy iráni részről még mindig nem történt semmi. Elképzelhetőnek tartja, hogy az áprilisi eleji eseményekhez hasonlóan Irán ezúttal is fékezni akarja az eszkalációt. Akkor jó előre beharangozta a támadást, az izraelieknek pedig óráik voltak a felkészülésre, így szinte maradéktalanul el tudták hárítani a veszélyt.

Nyilván igyekeznek megtalálni egy olyan megoldást, hogy Irán erőt tudjon felmutatni, de ne eszkaláljon konfliktust. Valószínűleg Iránban jó néhány forgatókönyvet leraktak már a végrehajtók, tehát a katonák, a titkosszolgák és diplomaták a döntéshozók elé, de olyan konfliktust nem nagyon tudok elképzelni Izraellel, amelyben Izrael bent van, de az Egyesült Államok nincs

– mondta a szakértő, aki a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy olyan légicsapás várható, mint áprilisban.

A Forradalmi Gárda egyik parancsnoka, Hosszein Szalami tábornok korábban kilátásba helyezte, hogy Irán a térségbeli szövetségeseivel egy koordinált, széles körű ellencsapást mér a zsidó államra. Kaiser ezt is elképzelhetőnek tartja, ám szerinte fontos hangsúlyozni, hogy

a Hezbollah nem Irán szolgája, hanem egy saját célokkal, önálló érdekekkel rendelkező szereplő, amely sok szempontból más mint a Hamász.

Nem csak azért, mert síita szervezet, hanem mert a saját államán, Libanonon belül nincs teljes uralma. A palesztin területek katonai megszállás alatt állnak, így nekik nincs veszteni valójuk, a Hezbollahnak, amely egy parlamenti párt is Libanonban, viszont van: ha túl nagy csapást mér Izraelre, és kiprovokál egy szárazföldi beavatkozást, azt biztosan elveszíti. Kaiser hozzátette: más kérdés, hogy valószínűleg Izraelnek sem sikerülne pacifikálnia a térséget, de a felekezetileg rendkívül megosztott Libanonban (keresztények, síiták, szunniták és drúzok is élnek itt – nem túl békésen – egymás mellett) a Hezbollah meggyengülésével felborulna a mostani, törékeny hatalmi egyensúly, és hamar polgárháborús állapotok uralkodnának el.

A Hezbollah hétfőn és kedden is indított dróntámadást Izrael ellen – igaz, egy drónnak hitt, többeket megsebesítő eszközről azóta kiderült, hogy célt tévesztett elfogórakéta volt –, de Kaiser szerint a képességeiket figyelembe véve eddig kifejezetten óvatosak. Libanon és Irán között egy zömmel síita fegyveres milíciák által őrzött folyosó helyezkedik el, így a Hezbollah lényegesen könnyebben jut fegyverhez, mint a Hamász.

Abban minden szakértő egyetért, az izraeliek is, hogy a Hezbollah a napi egy-két tucat rakétaindítás helyett tudna több ezret is Izraelre lőni, ami azt jelentené, hogy átlőnék a teljes izraeli védelmi rendszert, Vaskupolástól, mindenestől

– fejtette ki Kaiser, hozzátéve, hogy a Hezbollah is tudja, hogy viszonzásul Izrael szétlőné Libanon és főleg a síiták lakta területek jelentős részét.

A jemeni húszik szintén megtorlást helyeztek kilátásba a merényletekért, ám nekik kevés olyan fegyverrendszerük van, amivel el tudják érni Izraelt, így a támadásaik nagy hatékonysággal kivédhetők, nemcsak az izraeli védelem számára, hanem a Vörös-tengeren lévő amerikai és brit hajók ellenrakétáival is, nyilatkozta Kaiser.

A Hamász olyan, mint a hüdra

A konfliktus az USA-t is érzékenyen érinti: a merénylet óta a szíriai és iraki síita milíciák támadást intéztek amerikai katonai támaszpontok ellen, az iráni legfelsőbb vezető, Ali Hámenei ajatollah pedig az Egyesült Államokat is felelőssé tette Hanije haláláért. Kaiser nem gondolja, hogy Izrael egyeztetett volna a Biden-kormánnyal, hiszen a demokrata vezetés szeretett volna tető alá hozni egy békemegállapodást, hogy a választási kampányra tudjon koncentrálni, ám ezt Hanije megölése hosszú időre elodázta. „Netanjahunak pedig nem tragédia, ha Trump nyeri a választást. Izrael jobban szereti a republikánusokat, mint a demokratákat” – fogalmazott Kaiser.

A Hamász már megtalálta Hanije utódját az október 7-i terrortámadás kitervelőjének személyében. Jahja esz-Szinvár öt éve az iszlamista terrorszervezet katonai szárnyát vezeti, ám vele nehéz lesz a békéről tárgyalni, mivel jelenleg is Gázában bujkál. Kaiser hangsúlyozta, hogy az ő nemzetközi beágyazottsága messze elmarad Hanijéétől, aki 2004 óta vezette a szervezetet, és jó munkakapcsolatot tudott kialakítani Irán mellett Katarral és Törökországgal is.

A Hamász gyakorlatilag romokban hever. A Gázai övezetben teljes a káosz, így ezt nem úgy kell elképzelni, mint ahogyan egy európai országot vezet egy miniszterelnök. Közép és alsó szinten is nagyon sok az önjáró parancsnok, már csak azért is, mert egy gerillaszervezetnek vagy terroristacsoportnak az a túlélés záloga, ha sok autonóm, független aktora van. Olyanok, mint a mitológiai hüdra: hiába fejezik le, ha növeszt kettő-három újat helyette

– mondta Kaiser, aki szerint ilyenkor az utód még radikálisabb szokott lenni, mint az elődje – így volt ez a Hanije esz-Szinvár cserénél is –, az pedig kivitelezhetetlen, hogy Izrael az összes Hamász-parancsnokot levadássza.

A béketárgyalások megakadtak, és nem látszik, hogy lenne olyan szereplője a világpolitikának, aki tudna vagy akarna hatni a válaszlépésre készülő Iránra. Kína a kivárásra játszik, Oroszország pedig nem bánja, ha az ukrajnai agressziójáról elviszi a nemzetközi figyelem fókuszát a közel-keleti konfliktus, magyarázta Kaiser. Ezzel együtt egy nagy, nyílt háborúban Oroszország sem érdekelt: Moszkva igyekszik is mérsékelni a feszültséget, amiben Kaiser szerint lehet olyan önérdek, hogyha Irán súlyosabb konfliktusba keveredik Izraellel, és így az USA-vezette NATO-val, akkor elapadnak az Oroszországba érkező iráni fegyverszállítások, amelyekre az orosz hadsereg egyre erősebben támaszkodik az ukrajnai harcokban. Sajtóértesülések szerint Putyin elnök kérte is az iráni ajatollahot, hogy ne támadjanak izraeli civilekre.

„Itt egyik oldal sem tekinti embernek a másikat”

Kaiser elmondta, hogy Izraelnek sem érdeke az elhúzódó háború: Iránnal eleve ez csak a légtérben elképzelhető, hiszen a két országot légvonalban 1200 kilométer és két ország (Jordánia és Irak) választja el, és habár Libanont könnyen térdre tudná kényszeríteni Izrael, az északi front megnyitása komoly ütést vinne be az ország gazdaságának, hiszen 100–200 ezer tartalékost huzamos ideig mozgósítania kellene. „Az izraeli gazdaság már most is komoly bajban van, mert az egyik legfontosabb ágazat, a turizmus lényegében halott. A szenthelyekre a muszlimok, a keresztények és a világ zsidósága sem megy olyan arányban, mint korábban, nem meglepő módon” – magyarázta a szakértő, aki nem tartja véletlennek, hogy habár hónapok óta arról beszélnek a szélsőjobboldali, izraeli politikusok, hogy bemennek Libanonba, erre még mindig nem került sor.

Az izraeli társadalmat eközben súlyos belső ellentétek feszítik, amit jól szemléltet annak a kilenc őrizetbe vett izraeli katonának az esete, akik a Szadé Téman fogolytáborban dolgoztak, és a vád szerint egy 27 éves palesztin férfit olyan súlyosan bántalmaztak, szexuálisan is, hogy járásképtelen állapotban kellett kórházba szállítani. Az ENSZ emberi jogi hivatala szerint az Izraelbe hurcolt és bebörtönzött palesztin foglyokat rendszeresen kínozzák: legalább 53 embert megöltek fogva tartóik, és volt, akikre kutyákat uszítottak.

Kaiser elmondta, hogy ilyesmit egyetlen haderő sem engedhet meg magának, hiszen a hadseregnél alapvetés a parancskövetés és a fegyelem. A szélsőjobb mégis hősként ünnepli a foglyokat kínzó katonákat (Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter szégyenletesnek nevezte a letartóztatásukat): a soviniszta tüntetők meg is rohamozták azt a katonai bázist, ahol a kilenc gyanúsítottat rabosították.

Az eset jól mutatja, hogy mind palesztin, mind izraeli oldalon – főleg a szélsőségesek – dehumanizálták a másik felet. Egyik oldal sem tekinti embernek a másikat. Bármit mondjon az izraeli fél, ez teljesen kölcsönös

– mondta Kaiser, aki arról is beszélt, hogy Izrael katonailag már kontrollálja Gázát. „A bosszún már túl vagyunk, Gázát porig rombolták, lassan a teljes Hamász vezérkar kicserélődik, és habár nem biztos, hogy hitelesek a 40 ezer halottról szóló palesztin adatok, de ha csak a fele a valós szám, 1200 izraeli halottra az is rendkívül sok” – tette hozzá. Összehasonlításképp: az ENSZ emberi jogi hivatala legutóbbi, júniusi közlése szerint a lassan két és fél éve tartó orosz-ukrán háborúban idáig 11 ezer civil vesztette életét.

Ráadásul az egyik legnevesebb orvosi folyóirat, a Lancet július elején megjelent tanulmánya szerint a hivatalos adatközlésnél (amely szerint a gázai lakosság öt százaléka meghalt vagy megsebesült) lényegesen több áldozata lehet a konfliktusnak. Ha a háború indirekt hatásai (például járványok) miatt elhunytakat és a továbbra is a romok alatt fekvő ezreket figyelembe vesszük, akkor a tanulmány szerint már 186 ezernél járhat a halottak száma, ami a teljes gázai lakosság nyolc százalékát teszi ki.

Emellett legkevesebb 1,7 millió ember, azaz Gáza lakosságának mintegy 75 százaléka kényszerült elhagyni a lakóhelyét, míg az ENSZ Műholdközpontja márciusban közölte, hogy a tengerparti enklávé épületeinek 35 százaléka megsemmisült vagy megrongálódott.

Ha ezt bármely más ország teszi meg a kisebbségével, az kimeríti a népirtás fogalmát. Ahhoz tudnám hasonlítani, amit az oroszok műveltek a civil lakossággal a két csecsen háborúban. Végül azt sem minősítették népirtásnak, mivel Oroszország nem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak

– mondta Kaiser, hozzátéve, hogy az Izrael ellen zajló népirtási per – amelyet Dél-Afrika kezdeményezett az ENSZ-nél, és amelyhez a közelmúltban Törökország is csatlakozott – vélhetően nem vezet majd eredményre, hiszen Jeruzsálem nem ismeri el az ügy jogosságát.

Kaiser szerint egy ideje az látszik, hogy az izraeli vezetés nem tudja, mihez kezdjen a Gázai övezettel, mégsem hajlandó a békéről tárgyalni. Fogolycseréről sincs már értelme beszélni a szakértő szerint, mivel elképzelhetetlennek tartja, hogy a tavaly októberben Gázába hurcolt izraeliek többsége még életben lenne.

Netanjahu két kézzel kapaszkodik a miniszterelnöki székbe, hiszen tudja, hogy a háború után mennie kell. Izrael továbbra is jogállam, nem hiába próbálta még békeidőben szétverni a bírói rendszert, amit több százezres tüntetések követtek, hiszen egy sor eljárás zajlik ellene, ám ezeket a hivatali idejére felfüggesztették. Golda Meir korábbi miniszterelnök, akit – szemben Netanjahuval – a lakosság nagy része szeretett és tisztelt, szintén belebukott az 1973-as jom kippuri háborúba, amely ugyanúgy készületlenül érte Izraelt. Tehát Netanjahu a túléléséért küzd, és hogy ezért hány tízezer arab és hány száz izraeli hal meg, az kevésbé érdekli

– értékelt Kaiser.