Felkapta a szél az ugrálóvárat, egy ötéves kisfiú vesztette életét a marylandi balesetben

Az ugrálóvár az erős széltől 5-6 méteres magasságba emelkedett, majd egy baseballstadionban landolt, ahol közben mérkőzést játszottak.

Egy ötéves kisfiú meghalt, egy másik gyermek pedig megsérült, miután az erős szél a levegőbe emelt egy ugrálóvárat az amerikai Maryland államban – írja a BBC.

A gyerekek a Waldorf városában található baseballstadion, a Regency Furniture Stadium előtt játszottak még pénteken, amikor a felfújható légvár egy erősebb széllökéstől 5-6 méteres magasságba emelkedett, és a stadionban landolt, ahol épp meccset játszottak.

A hatóságok helyi idő szerint péntek este 21 óra 21 perckor kaptak bejelentést az esetről. A Charles megyei hatóságok tájékoztatása szerint a mentők és az önkéntes segítségnyújtók gyorsan cselekedtek, és pár perccel a baleset után el is kezdték a sérültek ellátását, de az ötéves kisfiú életét már nem tudták megmenteni.

A hazai pályán játszó Southern Maryland Blue Crabs pedig elhalasztotta szombati mérkőzését, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Translated with DeepL.com (free version)