Texasba vitték vizsgálatra a kiszabadult amerikai foglyokat

Egy texasi katonai kórházba vitték egészségi felülvizsgálatra a fogolycsere révén Oroszországból kiszabadult amerikaiakat pénteken.

Egy texasi katonai kórházba vitték egészségi felülvizsgálatra a fogolycsere révén Oroszországból kiszabadult amerikaiakat pénteken.

A három amerikai állampolgár és egy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező orosz-brit állampolgár helyi idő szerint csütörtök éjszaka érkezett vissza az Egyesült Államokba, és a Maryland állambeli Andrews katonai támaszpont repülőterén lépett újra amerikai földre.

A korábbi foglyokat Joe Biden elnök köszöntötte, és egyben ismét elismerését hangoztatta azon országok felé, amelyek segítettek a fogolycsere-megállapodás megkötésének létrejöttében. Úgy fogalmazott, hogy ezek az országok „nehéz dolgokba” egyeztek bele, amelyek saját érdekeikkel is ellentétesek voltak.

Az elnök reagált a kritikákra, miszerint az Oroszországgal elért egyezség példája felbátorítja az Egyesült Államok nemzetközi ellenfeleit, hogy politikai céljaik elérése érdekében amerikaiakat tartóztassanak le. Joe Biden erre válaszul azt mondta, nem ért egyet azzal, hogy embereket hagyjanak börtönben sínylődni csak azért, mert másokat elfoghatnak.

A foglyok kiszabadulásának körülményeiről többek mellett Donald Trump is megfogalmazott bírálatot. A volt elnök pénteken a Fox News hírtelevízióban sugárzott interjúban azt mondta, hogy a foglyok hazatérését nem kérdőjelezi meg, de kiszabadulásuk módját „Putyin győzelmének” nevezte, megjegyezve, hogy egy nagyon összetett megállapodásról van szó, és utalt arra, hogy a részletek mutathatják meg azt, hogy az Egyesült Államok számára rossz egyezség született.

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója csütörtökön újságírók előtt tagadta, hogy a megállapodás keretében, a foglyok kiszabadulása érdekében az Egyesült Államok kormánya fizetett volna, vagy a szankciók enyhítése felmerült volna.

A kiszabadult amerikai állampolgárok között van Evan Gershkovich, a The Wall Street Journal 2023 márciusában letartóztatott újságírója, akit júliusban ítéltek 16 év börtönre kémkedésért. kiszabadult Paul Whelan volt amerikai tengerészgyalogos, aki egy magánvállalat biztonsági embereként tartózkodott Oroszországban, és akit 2019-ben szintén kémkedésért ítéltek börtönre. Visszanyerte szabadságát az amerikai állampolgárságú Alsu Kurmasheva, valamint az állandó amerikai tartózkodási engedéllyel rendelkező orosz-brit állampolgárságú újságíró, Vladimír Kara-Murza.

A hazájukba visszaérkezett amerikaiakat családtagjaik fogadták, az újságírók előtt egyelőre nem tettek nyilatkozatot. Paul Whelan oroszországi bebörtönzését annyival kommentálta, hogy azt „teljes nonszensznek” nevezte.

A széleskörű fogolycsere révén az Egyesült Államokba visszajutott négy emberen kívül németek, és 8 bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista is kiszabadult, összesen 16 ember, akikért cserében 8, Oroszország által kért, nyugaton elítélt orosz állampolgárt engedtek el, köztük hírszerzőket, és az orosz biztonsági erők tagját.

(MTI)

Címkék: