Izrael volt magyarországi nagykövet-helyettesének öt családtagja is meghalt a Hezbollah focipályára mért rakétatámadásában

A pályán éppen gyermekek játszottak, összesen 12 gyermek halt meg.

Fares Saeb, Izrael volt magyarországi nagykövet-helyettese az X-oldalán jelentette be, hogy tragikus módon öt családtagja is azok között a meggyilkolt gyermekek között van, akiket a Hezbollah ölt meg egy focipályára mért rakétatámadással, írja a Hetek.

Fares Saeb, a drúz származású izraeli diplomata 8 éven át dolgozott diplomataként az izraeli külügyminisztériumnál, ebből két évet Magyarországon töltött nagykövet-helyettesként, illetve első beosztottként 2017 és 2019 között.

A diplomata az X-oldalán tette közzé, hogy tragikus módon 5 családtagja is áldozatául esett annak a rakétatámadásnak, amelyet a Hezbollah libanoni terrorszervezet hajtott végre a Madzsal Samsz nevű drúzok lakta település egyik focipályája ellen.

A pályán éppen gyermekek játszottak, összesen 12 gyermek halt meg – 10 és 20 év közötti drúzok. Rajtuk még további 30-an sebesültek meg a támadás során.

Saeb a bejegyzésében azt írta, hogy az elhunyt rokonai közül négyen a nagymamája vonalán az Abu Saleh család tagjai, és egy pedig közvetlenül az ő közvetlen rokona: Nazem Saeb.

A volt nagykövet-helyettes szerint a Hezbollahot el kell törölni, Libanonnak pedig szilárdan ellen kell állnia az “„ráni söpredéknek”, különben hatalmas árat kell fizetnie.