Rendre politikai fegyverként sütik el a felségsértés vádját Thaiföldön

Június 18-án Thaiföldön vád alá helyezték Thakszin Csinavat (gyakoribb nyugati átírással: Thaksin Shinawatra) volt miniszterelnököt – írta meg a The New York Times. A politikust – aki már régen elvesztette a formális pozícióját, ám a háttérben továbbra is komoly befolyással rendelkezik – felségsértéssel vádolják. Thaiföldön a világ egyik legszigorúbb felségsértési törvénye van érvényben, így Thakszin – akit óvadék ellenében szabadlábra helyeztek – hosszú jogi procedúra elé néz.

A politikus egyébként csak nemrégiben térhetett haza – 15 éves száműzetés után. A populista vezetőnek azért kellett elhagynia Thaiföldet, mert a király, a hadsereg vezetése és a konzervatív elit a 2000-es évek végén elmozdította a hivatalából, majd korrupció miatt vád alá helyezték. Most ugyanez az elit engedte visszatérni az országba, valószínűleg azért, hogy az általa vezetett hagyományos baloldallal szövetkezve elejét vegyék az újhullámos liberálisok előretörésének. A 2023-as választást ugyanis a belőlük szerveződő Előre Párt nyerte meg. A hadsereg fedőszerveiként értelmezhető Népállami Erő Pártja és az Egyesült Thai Nemzeti Párt csak úgy tudta megakadályozni, hogy a progresszívek kerüljenek hatalomra, hogy – sok más, kisebb párt mellett – koalíciókra léptek Thakszin jelenleg Pheu Thai néven futó formációjával. Tehát június közepén egy aktuálisan a hatalommal szövetséges politikust helyeztek vád alá – talán éppen azért, hogy az ambíciói ne nőhessenek túl nagyra.

A nyilvánvalóan politikai indíttatású letartóztatás rámutat az emberi jogok problémás helyzetére Thaiföldön. Az országban gyakran megesik, hogy civil aktivistákat, ellenzéki politikusokat és újságírókat zaklatnak, megvernek vagy – Thakszin esetéhez hasonlóan – kreált indokkal letartóztatnak. Nemzetközi megfigyelők szerint a sajtószabadság 2006 óta folyamatosan lejtmenetben van, a szólásszabadságra leselkedő legnagyobb veszély pedig a példátlanul szigorú felségsértési törvény, amelyet főleg ellenzéki politikusok ellen vetnek be, de pártok betiltására is alkalmazható. Hogyan jutott idáig a Magyarországon főleg a strandjairól és a konyhájáról ismert ázsiai állam?

A monarchia és a hadsereg: riválisokból szövetségesek

Thaiföld, hasonlóan a kelet-ázsiai térség legtöbb államához, a 20. század elejéig abszolút monarchia volt. A királynak a buddhista államvallás által is megtámogatott tekintélye megkérdőjelezhetetlennek számított. Thaiföld annyiban különleges eset, hogy – miközben Francia Indokína és Brit Burma közé ékelődött – sosem vált gyarmattá. Pontosabban éppen e két nagyhatalom miatt, amelyek semleges ütközőterületnek tekintették. Mindez csak növelte a királyi udvar tekintélyét, amely a század végén társadalmi és gazdasági reformokba fogott, illetve tovább centralizálta a hatalmat. Az akkor még Sziám néven ismert országban azonban 1932-ben a hadsereg puccsal kényszerítette ki, hogy az addig teljhatalommal uralkodó király alkotmányt bocsásson ki.

Az új rezsim viszont nem bizonyult tartósnak. A demokrácia nem tudott megszilárdulni, ráadásul a király hívei fellázadtak a rendszer ellen. A lázongásokat leverték, és 1938-ban ismét a katonák vették a kezükbe az irányítást. Plaek Phibunsongkhram tábornok, az alkotmányos mozgalom egyik vezetője innentől kezdve – hol nyíltan, hol a háttérből – egészen 1958-ig irányította az országot. A török Kemal Atatürkhöz vagy az iráni Reza Pahlavihoz hasonló nyugatosító, felvilágosult abszolutista diktatúrát vezetett be, amely az olasz fasizmussal is kacérkodott, illetve a második világháborúban a tengelyhatalmakhoz csatlakozott. A rezsim természetesen sosem volt kedves a hatalmából sokat veszítő királyi udvarnak, a hagyományok megsértése – például a kötelezővé tett nyugati viselet – pedig számos társadalmi réteget sértett. A modernizáló katonai diktatúrával szemben így konzervatív egységfront szerveződött, amely magában foglalta a fentebb említett szereplőket:

• az ország konzervatív politikai és gazdasági elitjét,
• a hadsereg egyes elemeit,
• illetve magát a monarchiát.

Végül Phibunsongkhramot emigrációba kényszerítették, és – a 60-as évektől – az országot egy szintén katonai, de már konzervatívabb rezsim kezdte el irányítani. Ezt a rendszert nemcsak a monarchia és az elit, de az Egyesült Államok is támogatta, Thaiföld ugyanis ekkoriban az USA számára kedvező álláspontot képviselt például a vietnámi háború kapcsán. A 60-as évek viszonylagos békében teltek – ekkorra tehető az ország gazdasági fellendülése is, amely az életszínvonalat is emelte. Ez azonban nem érintett mindenkit, az ország szegényebb rétegei – főleg az elszigeteltebb térségekben – nem részesültek a konjunktúra áldásaiból. Az ország pedig továbbra sem volt szabad. Az ellentétek végül az 1972-es diákmozgalomban csúcsosodtak ki. A tüntetéssorozat lényegében eredményes volt, az ország ugyanis a lassú demokratizálódás útjára lépett. Igaz, reálisan inkább arról lehet beszélni, hogy keményebb kezű, illetve a parlamentarizmus játékszabályait és az emberi jogokart kicsit jobban szem előtt tartó tábornokok váltották egymást az ország élén. A 80-as évekre az országot addig fenyegető kommunista gerillákat is legyőzték, illetve Thaiföld újabb, a korábbinál is nagyobb gazdasági fejlődést élt át.

Thaiföldön így a politika a század végére háromosztatúvá vált.

• A parlamentet többé-kevésbé demokratikus módon, többségi elven választják.
• A királynak azonban hatalmas a tekintélye mind az elit, mind a nép körében, amit egyrészt a buddhista államvallás is alátámaszt, másrészt a hihetetlenül szigorú felségsértési törvények védenek, amelyek drákói szigorral büntetik a király, a királyi család és a monarchia bárminemű bírálatát.
• A hatalom harmadik ága a hadsereg. Bár a 30-as években még a reformok kikényszerítése érdekében léptek fel, a század második felére a monarchia és a király konzervatív szövetségesévé váltak. Sokszor azonban ők az erősebb fél ebben a szövetségben. Hiába volt és van a mai napig abszolút vétójoga a királynak, az 1947 és 2016 között regnáló Bhumibol szinte mindig a tábornokok árnyékában élt, hiszen a tüntetők vagy éppen a gerillák ellenében csak tőlük számíthatott védelemre. A hadsereg pedig időközben rájött, hogy a királlyal együttműködve, a monarchia védelmezőiként fellépve megtarthatják saját hatalmukat és befolyásukat az ország politikai életében. Így a 90-es évektől rendszeresen a királyság védelmében hajtanak végre puccsokat.

Egy ilyen államcsíny áldozata lett maga Thakszin is. De ki ő, és hogyan vált a konzervatív elit ellenségévé?

Thakszin Csinavat színre lép

Thaiföldön 1991-ben tisztek egy csoportja sikeres puccsot hajtott végre az országot addig irányító rivális katonai klikk ellen. A változásra Bhumibol király is áldását adta, a demokráciát követelő diáktüntetéseket pedig kegyetlenül leverték („véres május”). Ennek ellenére 1992-ben úgynevezett „népi alkotmányt” adtak ki, és demokratikus választást tartottak. A hatalmat a választásokon győztes Demokrata Párt szerezte meg, ezzel Tahiföldnek – hosszú idő után először – ismét demokratikusan választott, civil kormányfője lett. Ő és kormánya azonban nem tudták kezelni az 1997-es ázsiai pénzügyi válság hatásait, így 2001-ben egy populista párt nyerte a választást: Thakszin alakulata a Thai Rak Thai.

Thakszin Csinavat self-made üzletemberként építette fel az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cégét, amely által milliárdossá vált. A Donald Trumppal ismertté vált politikustípus előfutáraként már az ezredfordulón politikai pályára lépett, és azt hirdette, hogy ő „erős emberként” képes megvédeni a „népet” az elit hatalmaskodásától. Populista, baloldali pártját a szegényebb rétegek elégedetlensége gyorsan a hatalomba repítette: Thakszint 2001-ben választották meg az ország miniszterelnökévé. Programja egyfajta szinkretikus populizmusként írható le. Ösztönözte a gazdasági növekedést, és rengeteg állami vállalatot privatizált. Az ország cégeit protekcionista, exporttámogató politikával védte, különös tekintettel a kisvállalkozásokra. Ugyanakkor hatalmas újraelosztásba is kezdett: többféle jóléti intézkedést hozott, amelyek segítségével pénzzel támogatta a szegényeket, kedvezményes hiteleket adott a gazdálkodóknak, centralizálta és fejlesztette az egészségügyi rendszert, felvette a harcot a járványok ellen, és javította az oktatáshoz való hozzáférést is. Az ország északi, elmaradottabb térségeiben élők, illetve a városi szegények Thakszin hűséges követőivé váltak. Ellenfelei éppen ezért azzal vádolták, hogy programja  szimpla szavazatvásárlás, amivel megveszi a szegények támogatását, miközben leépíti a jogállamot, a szabad sajtót, saját vagyonát viszont nagy összegekkel gyarapítja. Thakszint többször helyezték vád alá korrupció miatt, ugyanis állítólag a privatizáció során komoly vagyont gyűjtött, amit külföldi bankszámlákra menekített.

Az országban 2005-ben tüntetések kezdődtek a miniszterelnök mellett és ellen is. Thakszin szegényebb támogatói voltak a „vörösingesek”, míg az ellenzékiek a monarchia hagyományos színét, a sárgát viselték. Utóbbiak főleg a városi középosztály és az elit fiataljai közül kerültek ki. Hogy hatalmát megerősítse, Thakszin 2006-ban új választást írt ki, melyet azonban az ellenzék bojkottált, az alkotmánybíróság pedig érvénytelenített. A krízis vége az lett, hogy a hadsereg szeptemberben puccsot hajtott végre, és száműzetésbe kényszerítette Thakszint. 1991 után ez volt az első, igaz, nem az utolsó államcsíny. Innentől ugyanis a hadsereg ismét belépett a politikai térbe – ráadásul egyértelműen a monarchia és a jobboldal szövetségeseként.

2014-ben egy puccs révén Prajut Csan-ocsa tábornok került a miniszterelnöki székbe. A korábbi esetekkel ellentétben ezúttal egy szisztematikus leszámolási hadjárat indult az ellenzéki aktivistákkal és politikusokkal szemben, akik közül többeket bebörtönöztek, vagy megfenyegettek. Prajut kormányfősége alatt ráadásul történt még valami, ami megváltoztatta a politikai erőviszonyokat.

A botrányos uralkodó, a légimarsall pudli és a lázadó fiatalok

Az ország uralkodója, Bhumibol király – hivatalos nevén IX. Ráma – hihetetlenül népszerű volt a társadalom minden rétegében. Hiába nevezte ki a puccsista tábornokokat és a populista politikusokat is miniszterelnököknek, őt igazából mindkét politikai tábor elfogadta. 2016-ban bekövetkezett halála után fia, Vajiralongkorn, azaz X. Ráma került a trónra. A gyenge képességekkel megáldott uralkodó trónörökösként bizarr és botrányos viselkedéséről vált ismertté. Vajiralongkorn sokáig családja bajorországi villájában élt, ahol ágyasokkal vette körül magát, és ahonnan még apja halála után sem akart hazatérni. A politikai ellentétektől függetlenül állítólag Thakszinnal is üzleti kapcsolatban állt. Több bizarr felvétel is napvilágot látott róla, például egy olyan, ahol a hatvanas férfi haspólóban, tetoválásait közszemlére téve sétál, vagy egy olyan, amelyen a palota személyzetével egyik felesége ölebének születésnapját ünnepelteti. A király a kutyát egyébként légimarsallá nevezte ki.

Talán pont emiatt érezte úgy Prajut Csan-ocsa, hogy elődeivel ellentétben nem kell átadnia a hatalmat a helyzet rendeződése után sem, hanem – a 90-es évek előtti gyakorlathoz hasonlóan – katonaként a saját kezében tarthatja azt. A tábornok így civil ruhát öltött, pártot alapított, és megmérette magát a 2019-es választáson. A választók ugyan ismét Thakszin alakulatát részesítették előnyben, Prajut mégis kormányt tudott alakítani. Ehhez a hadsereg mellett a demokratikus évtizedek egyik vezető liberális pártját (Demokrata Párt), illetve több kisebb konzervatív és monarchista alakulatot kellett bevennie a kabinetbe. Ekkor tehát még el tudta kerülni a konzervatív elit, hogy be kelljen venniük az ősellenség Thakszin pártját. De akkor hogyan jutottak el négy évvel később odáig, hogy nagykoalíciót alakítsanak? Erre egy újonnan megjelent zavaró tényező miatt került sor.

Thaiföldön 2020-ban újabb tüntetési hullám söpört végig. Ez válasz volt a demokrácia Prajut alatti leépülésére, valamint az egyre szigorúbb felségsértési törvényre. A főleg fiatalokból álló demonstrálók új, demokratikus választások kiírását követelték, és egy eddig tabunak számító témát is felvetettek: követelték a rettegett felségsértési törvény eltörlését, a király hatalmának korlátozását. X. Ráma uralma alatt ugyanis mindkettő hatáskörét kiterjesztették, hogy védjék a népszerűtlen uralkodó, valamint a monarchia tekintélyét. A demonstrálók emellett olyan újszerű követeléseket is magukévá tettek, mint az LMBT-jogok elismerése. A demonstrációkat elindító szikra az Előre a Jövőbe Párt betiltása volt.

Az Előre a Jövőbe Pártot 2018-ban alapították, főleg külföldön tanult fiatal értelmiségiek. Az alakulat követelései lényegében megegyeztek a későbbi tüntetések fő céljaival.

• Korlátozott királyi hatalmat,
• demokráciát,
• és általában is egy szabadabb Thaiföldet akartak.

A politikai vezetést, a hadsereget és a királyi udvart nemcsak a párt radikalizmusa rémítette meg, hanem az is, hogy vezetőik részben az elitből és a felső-középosztályból kerültek ki. Amikor 2019-ben a párt a harmadik helyet szerezte meg a választásokon, a hatalom az elnyomás eszközéhez nyúlt. A pártot betiltották, elnökét pedig felségsértés vádjával perbe fogták.

Mindez megmutatja, miért olyan nehéz a politikai küzdelem Thaiföldön. A helyzet kicsit hasonló a reformkori Magyarországhoz, ahol, például Wesselényi Miklóst és másokat felségsértés vádjával tartóztattak le. A bécsi kamarilla taktikája annyiból állt, hogyha a reformellenzék bírálta őket, azt a király (tehát a Habsburg uralkodó) bírálataként, azaz felségsértésként értelmezték, és rendőri erővel léptek fel ellene. A thaiföldi hatalom ugyanilyen módon alkalmazza bunkósbotként a felségsértési törvényt. Az abszolutizmushoz hasonlóan márpedig a radikális ellenzék egyik fő követelése itt is a királyi hatalom lényegi vonását érinti, nevezetesen azt, hogy nincsen szigorú korlátok közé szorítva. Éppen ezért a thai ellenzéknek is nehéz egyensúlyozni aközött, ami még megengedett, és aközött, ami már felségsértésnek számít.

A párt betiltása és a vezetők letartóztatása mindenesetre beindította a tüntetési hullámot, ami egészen 2021-ig eltartott. A betiltott párt pedig Előre néven újjáalakult. Ők azonban már az utcára hagyták a radikalizmust, és óvatosságból inkább mérsékelték a programjukat:

• már csak enyhítenék a felségsértési törvényt,
• illetve szorosabb kontroll alá vonnák a királyi család költekezését.

A párt építhetett a tüntetések és általában a thai fiatalok radikalizmusára, törekvéseiket  így siker koronázta. Az Előre a 2023-as választáson az első helyen végzett. Az udvar, a hadsereg és a vezető réteg természetesen nem fogadhatta el, hogy a progresszív reformerek pártja kerüljön hatalomra. ám a jobboldali erőknek külön-külön nem volt meg a többségük semmilyen felállásban sem. A választáson ugyanis a most éppen Pheu Thai néven futó Thakszin-alakulat végzett a második helyen. A hadseregnek és a jobboldalnak tehát nem volt más választása, mint nagykoalícióra lépni a baloldallal. Már a választások után nem sokkal érlelődött a kooperáció, amikor az Előre párt jelöltjét, a Harvardon végzett fiatal üzletembert, Pita Limdzsaront közösen szavazták le. Az ország miniszterelnöke így a második helyezett Pheu Thai vezetője, Szretta Tavizin lett. Tavizin először megpróbált mégis Pitáékkal közösködni, majd kisebbségi kormányt alakított. Később, azonban, ígéretét megszegve bevette a koalícióba a hadsereget képviselő két pártot is. Ezzel Thaiföldnek egy 11 pártot magába foglaló nagykoalíciós kormánya lett, benne a baloldal, a hadsereg és a hagyományos jobboldal, valamint a monarchisták alakulataival.

Bangkoki sakkjátszma

A baloldal kormányra kerülése Thaiföld emberjogi helyzetén igen keveset változtatott, leginkább azért, mert az autoriter jobboldallal nagykoalícióban kénytelenek kormányozni. Illetve az alkura tekintettel már a hagyományos baloldalnak sem érdeke, hogy a fiatal tüntetők és pártjuk levegőhöz jusson. A nagykoalíció létrehozásának egyik feltétele kifejezetten a felségsértési törvény érintetlenül hagyása volt, és ez az a törvény, amit most ellenük is felhasználtak! A kormányváltás és a baloldal pozícióinak erősödése miatt ugyanis Thakszin 2023-ban visszatérhetett Thaiföldre, idén pedig amnesztiát kapott. Az udvar és a hadsereg azonban feltehetőleg megijedt attól, hogy a populista vezető esetleg újra politikai babérokra tör, ezért most vád alá helyezték, méghozzá a felségsértési törvény alapján.

Bár Thakszin nem visel semmiféle kormányzati tisztséget, a baloldalon komoly informális befolyással rendelkezik, számos kabinettag – köztük maga a kormányfő is – az ő emberének számít. Mindettől nem függetleníthető, hogy közben a jelenlegi miniszterelnök kapcsán is azt rebesgetik: hamarosan bíróság elé kell állnia. A legfelsőbb bíróság már meg is hallgatta egy állítólagos törvénytelen kinevezés kapcsán. Ugyanez a bíróság közben az Előre párttal szemben is eljárást indított azzal, hogy alkotmányellenes lenne a felségsértési törvény elleni fellépésük. A Thakszin elleni vádemelés alapja pedig egy 2014-es, azaz tízéves interjú, amelyben a volt kormányfő arról beszélt egy koreai lapnak, hogy a 2014-es puccsot a király koronatanácsa szervezte meg.

Jelenleg tehát az látható, hogy a hagyományos elit egyszerre visel háborút a régi baloldal és az újhullámos liberálisok ellen, miközben elvben együtt kormányoz velük. Eddig sikerült kijátszani a baloldalt a reformer erők ellen – annál is inkább, mert utóbbiak elutasítják a teljes politikai elitet, és így közös ellenségnek számítanak. Úgy látszik azonban, hogy a jobboldal, a hadsereg és az udvar nem tartja magát az alkuhoz, és szeretné megtörni vagy legalábbis háttérbe szorítani az elvileg erősebbik koalíciós partnernek számító baloldali pártot. Erre pedig a felségsértési törvény erős alapot ad, hiszen azt gyakorlatilag kényük-kedvük szerint használhatják. Nem szabad ugyanakkor Thakszint sem alábecsülni, aki az elmúlt évtizedekben – még emigrációban is – a thai politikai élet megkerülhetetlen figurája lett. Nem valószínű tehát, hogy az ügyészségé volt az utolsó szó ebben a játszmában.