Egymásnak feszülnek a kormányfők az év legfontosabb uniós csúcsán

Csütörtökön az idei év legfontosabb uniós csúcstalálkozóján ülnek le tárgyalni egymással a miniszterelnökök Brüsszelben. Az európai parlamenti választásokat követő első formális EU-csúcson téma lesz

• Ukrajna,
• a gázai konfliktus,
• a közös védelem ügye,
• a versenyképesség,
• az unió működésének reformja,
• valamint a következő öt év vezetőinek kiválasztása is.

A csúcson részt vesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, miután az EU hivatalosan is megindította Ukrajna uniós csatlakozásának folyamatát.

Egyúttal ez lesz az utolsó olyan EU-csúcs is, amelyet még a mostani, belga soros elnökség vezet. A jövő héttől már Magyarország az Európai Unió soros elnöke, mi határozzuk majd meg az agendát, illetve vezetjük az Európai Unió Tanácsának üléseit.

A mostani csúcs legfontosabb kérdése természetesen az lesz, hogy kik vezetik majd a következő öt évben az Európai Unió csúcsintézményeit. Az EU vezetőinek kiválasztása nem egyszerű feladat,

és nem is túl demokratikus.

A lényege, hogy az európai parlamenti választások eredményének figyelembe vételével a miniszterelnökök döntenek a pozíciókról – zárt ajtók mögött.

Pontosabban elvileg csak három lényeges pozícióról döntenek. Az Európai Tanács, vagyis a miniszterelnökök gyülekezete választja meg az Európai Tanács elnökét, ők jelölik az Európai Bizottság elnökét, valamint kinevezik az Európai Unió külügyi főképviselőjét is. A negyedik fontos feladatkörhöz, az Európai Parlament elnökének megválasztásához elvileg nincs köze a miniszterelnököknek, valójában azonban ezt is figyelembe veszik a posztok elosztásakor.

A négy vezetőt ugyanis nagyon összetett és sokszor zavaros kirakós alapján választják ki. Egyrészt minden európai régiónak képviselve kell lennie, másrészt a nemek aránya mellett a politikus (korábbi) pártcsaládja is fontos szempont. A mostani négyes lista így néz ki:

• a bizottság elnöke ismét a német Ursula von der Leyen,
• a tanács elnöke a portugál Antonio Costa,
• a külügyi főképviselő a volt észt miniszterelnök, Kaja Kallas lenne,
• a parlament elnökeként pedig a máltai Roberta Metsola újrázhatna.

Ebben a felosztásban Costa és Metsola képviselnék Dél-Európát, Von der Leyen Északot, Kallas pedig Kelet-Európát. Metsola és Von der Leyen az Európai Néppárthoz tartozik, Costa volt miniszterelnökként a szocialistákat, Kallas pedig a liberálisokat képviselné.

A párt szerinti leosztás azért fontos, mert valójában a nevekről nem csupán a miniszterelnökök döntenek.

A mostani névsorban az Európai Parlament és az Európai Tanács többségét adó pártok állapodtak meg.

Az előző ötéves ciklusban az EP többségét az Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok adták – a zöldek alkalmi támogatásával. Annak ellenére, hogy a mostani EP-választásokon erősödött a szélsőjobb, a korábbi kormányzó többség megmaradt. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az Európai Néppárt a szélsőjobbhoz hasonlóan szintén gyarapodott.

Az eddigi többség ezután is megtartaná a vezető szerepét az EU-ban, és mivel a mostani vezetők egy részét még az Európai Parlamentnek is meg kell választania, az sem mindegy, hogy megszerezhető-e a többség a jelölteknek egy szavazáson. Pláne úgy, hogy Von der Leyent öt éve hiába támogatta elviekben a mostanihoz hasonló hárompárti koalíció, a titkos szavazáson sokan mégis ellene szavaztak, így az akkori kilencfős többséghez több más jobboldali és független képviselő támogatása is kellett. Ráadásul az akkori helyzethez képest – összességében – ez a három párt még gyengült is, a mostani többségük kisebb, mint az előző ötéves ciklusban volt. Így könnyen meglehet, hogy Von der Leyen újrázásához még a jobboldali Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) támogatását is meg kell szerezni.

A helyzet azért bonyolult, mert hiába atlantista és keményen oroszellenes pártcsalád az ECR, de közben euroszkeptikus is. Az EP-ben feszülő ellentétek miatt pedig a szocialisták és a zöldek is tiltakoztak az ellen, hogy Von der Leyen euroszkeptikus erőkre támaszkodva legyen ismét a bizottság elnöke.

Ezzel ugyanis együtt járna az is, hogy Von der Leyennek változtatnia kellene a programján, beemelve abba az ECR-t alkotó pártok követeléseit is. Ezt pedig a mostani többség annak ellenére sem akarja, hogy a választók az európai parlamenti választásokon elég egyértelműen kimondták: akadnak problémáik a bizottság mostani irányvonalával.

A vezetők kiválasztásánál arra is figyelnie kell a miniszterelnököknek és a pártcsaládok vezetőinek, hogy a következő ciklusban képesek legyenek együtt dolgozni. Ez ugyan elsőre egyszerűnek tűnik, a gyakorlatban mégsem az. Ursula von der Leyen és a tanácsot most vezető Charles Michel között például olyan személyes ellentét van, hogy Michel az elmúlt hetekben annak ellenére tett meg mindent Von der Leyen újrázásának elbuktatásáért, hogy abból neki semmilyen személyes haszna nem származott. Ezt a konfliktust most szeretnék elkerülni az érintettek.

Von der Leyen újrázására komoly veszélyt eddig csak Emmanuel Macron francia elnök jelentett, aki másvalakit szeretett volna látni a bizottság élén. Ezt a problémát aztán az EP-választás elrendezte, Macron pártja ugyanis leszerepelt, az általa dominált liberális Renew pártcsalád pedig meggyengült az EP-ben. Macron előrehozott választásokat írt ki Franciaországban, ebben a helyzetben pedig semmi esélye sincs arra, hogy elgáncsolja Von der Leyent.

Komoly csata bontakozott ki viszont Macron és Giorgia Meloni között is. Az olasz miniszterelnök a nagy EU-tagországok vezetői közül egyedül szerepelt igazán jól a mostani választáson, a legutóbbi csúcson mégis azt érezhette, hogy Brüsszelben semmibe veszik ezt a politikai üzenetet, és nem tud érdemben beleszólni az új vezetők kiválasztásába.

Meloni most azért harcol, hogy az új olasz uniós biztos az EU legfontosabb, gazdasági portfólióját kaphassa meg. Ebben akadályt jelent, hogy Macron ugyanezt szeretné, ráadásul a hírek szerint a két vezető ki nem állhatja egymást.

Az EU új vezetőit valójában már az előző, egy héttel ezelőtti informális csúcstalálkozón szerették volna kijelölni. A névsor ugyanez volt, a tárgyalás viszont részben Meloni miatt elakadt. A másik ok az volt, hogy az Európai Néppárt kissé mohó lett. Nem minden uniós vezetői poszt szól öt évre, az Európai Parlament és az Európai Tanács vezetését csak fél ciklusra, két és fél évre választják meg. A parlamentben eddig hagyomány volt, hogy a két legnagyobb pártcsalád felezi a mandátumot, és félidőben cserélnek.

Most is szó van hasonlóról: Metsolát félidőnél egy szocialista jelölt válthatja. Metsola eleve úgy lett a parlament elnöke, hogy az előző ciklus felénél az olasz szocialista David Sassolit váltotta, ám ez már akkor sem ment simán, Sassoli ugyanis a megegyezéssel szembemenve folytatni szerette volna a munkát. Csak azért nem lett belőle komoly konfliktus, mert az olasz politikus a félidő előtt nem sokkal hirtelen elhunyt. A Néppárt viszont most azt is szeretné, hogy a tanács elnökének mandátumát is osszák el – pedig ez eddig nem volt szokás. A szocialista Costát így félúton egy néppárti vezető válthatná, éppen akkor, amikor Metsolát egy szocialista. Ebbe a csereberébe a többi pártcsalád nem akart belemenni.

Lehetnek tehát még meglepetések a vezetők kiválasztásánál, miközben úgy tűnik, hogyha ebből a névsorból akár egyetlen ember is kiesik, az egész kártyavár összedől, és kezdhetik újra a tárgyalásokat. És akkor még nem is említettük, hogy a személyekről szóló európai parlamenti szavazáskor akár az egész megállapodás kútba eshet.