A 19. század második felében talán sokakat meglepett volna az állítás, hogy az elkövetkezendő száz év Európa gazdasági térvesztésének évszázada lesz. Ekkorra az erejük teljében lévő európai gazdaságok az ipari forradalom fejlesztéseit meglovagolva kis túlzással globális hegemóniára tettek szert. Az öreg kontinens a technológiai fejlesztések nyomán gazdasági értelemben ledolgozta Ázsiával szemben fennálló emberhátrányát, és az ebből fakadó kisebb globális gazdasági részesedését 1870-re mintegy 45 százalékra növelte az 1700-as 30 százalékos értékről.
amely megadta a rohamléptékben kibontakozó világkereskedelem politikai keretrendszerét. Európa lényegében kihívó nélkül maradt Kína ópiumháborúban elszenvedett veresége és az Egyesült Államok polgárháborús megrázkódtatásai nyomán. A globális dominancia kialakulását persze az is segítette, hogy a bécsi kongresszus (1814-1815) után kialakuló Európa viszonylag békés évszázadát élte. Ennek fontos garanciája volt az államok közt fennálló hatalmi egyensúly (különös tekintettel az Otto von Bismarck által hangsúlyozott német-orosz szövetségre, amelynek felborulása végső soron az első világháború kitöréséhez vezetett).
Európa gazdasági fejlődése nem pusztán a kontinens globális gazdasági súlyának növekedésében mutatkozott meg, az egyének életszínvonala is lassú javulásnak indult. Nyugat-Európa egy főre jutó GDP-je megduplázódott, Nagy-Britanniáé 2,3-szeresére, Franciaországé 2,5-szeresére növekedett 1820 és 1900 között. Európában a várható életkor a század végére 42,7 évre emelkedett a század eleji 33,3-ról.
Helycsere
A munkaerő termelékenységének növekedése miatt csökkent a ledolgozott munkaórák száma, és az analfabetizmus is meredeken visszaesett. A termelékenység növekedése lehetővé tette a jóléti államok kezdetleges formáinak megjelenését, amit Németországban a Bismarck-féle nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszer, az Egyesült Királyságban az „új liberalizmus” megjelenése és később az Asquith és Lloyd George kormányok reformjai, míg Franciaországban a harmadik köztársaság századfordulós jóléti programja és a szolidaritás mint köztársasági vezéreszme megjelenése reprezentáltak. Bár a fejlődés a 19. században még nem érte el a 20. századot jellemző exponenciális jellegét, a mértéke sokszorosan meghaladta az életszínvonal azt megelőző századokban tapasztalt javulását. A bécsi kongresszust követő száz évben Európa egy prosperáló, egyre élhetőbb kontinenssé vált, kialakuló globális dominanciája pedig példátlan jelenség volt az emberiség történelmében.
A 19. század reálpolitikusai által megálmodott érzékeny hatalmi egyensúly megbomlása elvezetett az első világháborúhoz, az azt lezáró béke fenntarthatatlansága, valamint a nagy gazdasági világválság kirobbanása pedig a nácik németországi hatalomra jutásához és a második világháború kitöréséhez. Európa gazdaságának első világháború utáni fejlődését a vesztes hatalmak felaprózása és a Németországra kirótt háborús jóvátétel is jelentősen hátráltatta. A két világháború közti kilábalás is nagy részben az Európába áramló amerikai tőkének tudható be, azonban ezek a források a nagy gazdasági válság kirobbanásával elapadtak. Az egyik legnagyobb osztrák bank, a Kelet-Európában és Németországban is aktív Kreditanstalt csődje a világválság európai epizódjának szimbólumává vált. A válságot pusztán a második világháború megelőző fegyverkezés tudta enyhíteni.
A két világháborúnak összesen mintegy 60 millió európai esett áldozatául, és a kontinens infrastruktúrájának jelentős része is megsemmisült. A második világháború utáni gazdasági teljesítmény sok országban a háború kitörése előtti érték felét sem érte el. A válságból való kilábalás a legtöbb országban az 1940-es évek végére lezajlott, ami nagyban köszönhető az Egyesült Államokból folyósított Marshall-segélynek. A nemzetközi pénzügyi rendszer reformja lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok erején felül vásárolja az Európában előállított termékeket, így a háborút követő két évtized növekedése nagy részben exportvezérelt volt, és a dollár arany alapú rögzítettségén, valamint a Bretton Woods-i megállapodás keretében rögzített fix valutaárfolyamok rendszerén alapult.
Bár Európa a háborút követően visszanyerte gazdasági erejét, az USA egyértelműen a nyugat vezető gazdasági szuperhatalmává vált, a vasfüggöny nyugati felére eső európai gazdaságok közel sem tudták tartani a lépést. Az egykor domináns Európa politikai térvesztése a brit és francia gyarmatbirodalmak háborút követő szétesésében kulminált, a nyugati civilizáció biztonságát az Egyesült Államok által garantált NATO védőernyője biztosította, míg a Szovjetunió feltartóztatásában is az USA vált meghatározó szereplővé. Ezzel együtt
a globális kibocsátás 56 százalékán (Kelet-Európával együtt 70 százalékán). A következő évtizedek hidegháborúja sokkal inkább politikai és katonai, semmint gazdasági versengés volt a nyugati és keleti blokk országai között.
Új kihívók
A második világháború lezártát követő öt évtized minden túlzás nélkül az emberiség fénykora volt. A globális GDP mintegy meghétszereződött, egy főre jutó értéke megháromszorozódott. Nyugat-Európa és az Egyesült Államok növekedése ebben az időszakban megegyezett egymással, a köztük lévő gazdasági erőviszonyok alig változtak (a geopolitikai erőviszonyok egyértelmű átrendeződése ellenére). Az egy főre jutó GDP növekedés tekintetében Nyugat-Európa túl is szárnyalta az Egyesült Államokat, azonban kezdeti hátrányát így is csupán részben sikerült ledolgoznia. Az ezredfordulón az USA egy főre jutó GDP-je közel 40 százalékkal volt magasabb, mint az európai érték.
A 20. század második felének nagy története azonban nem Európa és az Egyesült Államok gazdasági párharca, hanem a kelet-ázsiai régió felemelkedése volt.
A kelet-ázsiai régió mintegy 20 százalékponttal növelte globális gazdasági részesedését. Eközben a szovjet uralom alól felszabaduló Európa és az USA részesedése már alig érte el a globális kibocsátás felét. A kelet-ázsiai régió felzárkózása egy főre vetítve is lenyűgöző teljesítmény, ugyanis az egy főre jutó GDP ebben az időszakban mintegy 650 százalékkal nőtt. Az Egyesült Államok Szovjetunió szétesésével beköszöntő globális dominanciáját a nagyhatalmi ambíciókkal pályára lépő Kína dinamizmusa komoly kihívás elé állította.
A kétezres évek eleje igen mást tartogatott a világpolitika meghatározó szereplői számára. Az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően háborút indított Afganisztánban és Irakban, ami jelentős terheket rótt a Bush-féle adócsökkentések miatt fiskálisan is meggyengülő USA költségvetésére. Eközben Kína helyet cserélt a kelet-ázsiai régióban addig domináns Japánnal és exportvezérelt növekedése, valamint a kínaiak igen magas megtakarítási rátája lehetővé tette, hogy nagy részben finanszírozza az egyre inkább eladósodó Egyesült Államok költekezését. Ezzel párhuzamosan Európa az 1992-es maastrichti egyezmény által létrehozott politikai (és gazdasági) unió csiszolgatásával volt elfoglalva. A gazdasági unió sikerét jelzi, hogy 1970 és 2000 között a kereskedelem értéke GDP-arányosan több mint 30 százalékponttal nőtt a ma eurozónába tartozó tagországokban. Bár Európa kereskedelmét tekintve nyitottabbá vált, világkereskedelmi súlya (nagy részben a kelet-ázsiai régió dinamizmusa miatt) az ezredfordulót követően is csökkent.
Az afganisztáni és iraki háborúk az USA katonai költségvetésének kiugró növekedését hozták, amit a többi NATO-tagország katonai kiadásainak stagnálása kísért. A gazdaság növekedése mellett ez azt is jelentette, Európa arányaiban is egyre kevésbé vette ki részét a NATO finanszírozásában. 2000 és 2022 között az európai gazdaság mintegy 60 százalékkal nőtt, ezzel pedig közel hét százalékpontot vert az Egyesült Államok növekedésére. A növekedést természetesen a kelet-európai régió felzárkózása hajtotta és a periódus végére egy főre jutó alapon az Egyesült Államok továbbra is igen nagy (közel 36 százalékos) előnyt élvezett Európával szemben, azonban nem igaz, hogy Európa gazdasági jelentősége eltörpült volna Amerikáéval szemben. A geopolitikai súlyára ez már aligha mondható el.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="1917" width="3000" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A válság végétől máig tartó időszakban az USA közel másfélszeresen nőtte túl Európát, a krízisből való kilábalás sokkal dinamikusabban ment végbe az újvilágban. A kibontakozó politikai és gazdasági unió nem volt képes az Egyesült Államokéhoz hasonló, összehangolt válaszlépést adni a pénzügyi rendszer összeomlására, arról nem is beszélve, hogy az öreg kontinens válságkezelési lehetőségei jóval szűkebbek voltak a dollár dominánsabb kulcsvaluta pozíciójából adódóan.
A válságot követően Európa a gazdasági növekedés mértékében és az egy főre jutó GDP tekintetében is elmaradt az Egyesült Államoktól. A kontinens geopolitikai jelentősége jócskán visszaesett az elmúlt száz évben, biztonságpolitikai garanciát pusztán a NATO védőernyője jelent. A gazdasági unió tökéletlensége, a mobilitás nyelvi korlátokból adódó korlátozottsága, a közös fiskális politika hiánya és az eurozóna szerkezeti problémái miatt Európa egyértelműen az USA kisebbségi partnerévé vált az utóbbi évtizedekben. Az évszázad geopolitikai vetélkedése minden valószínűség szerint az Egyesült Államok és a multipoláris világot pártoló országok szövetségi rendszerébe ágyazott Kína párharca lesz. Ebben a küzdelemben pedig igen kevés lapot osztanak a számos politikai, migrációs és demográfiai problémával küzdő öreg kontinensnek.
Hol jobb az élet? – Egyesült Államok kontra Európa
Geopolitikai térvesztése ellenére Európa továbbra is a világ egyik leggazdagabb és legmagasabb életszínvonalat kínáló régiója. A szubjektív életszínvonal persze számos tényezőn alapszik. Ide sorolhatók olyan szempontok mint a
- jövedelem (egy főre jutó GDP),
- ledolgozott munkaórák száma,
- lakhatási lehetőségek,
- egészségügyi ellátás,
- társadalmi mobilitás,
- közbiztonság,
- ingázással töltött idő,
- a szennyezettség szintje
- vagy épp az időjárási viszonyok.
Természetesen nehéz volna általánosságban értekezni akár Európa, akár az Egyesült Államok viszonyairól. Az egyes államok, régiók és országok között óriási különbségek lehetnek, ugyanakkor elemzésünkben igyekszünk olyan általánosságokat bemutatni, melyek egyértelmű különbséget (vagy épp hasonlóságot) képeznek az ó- és újvilág között. Ezen tényezők jelentősen meghatározzák az állampolgárok életminőségét, és nagy részben magyarázzák az elmúlt évek Amerika és Európa közti migrációs folyamatait.
Jövedelem. Első ránézésre zavarba ejtő kép tárul elénk, ha összevetjük az Egyesült Államok államai és az Európai Unió országainak egy főre jutó GDP-jét. Az Európai Unió átlagos egy főre jutó GDP-je vásárlóerő paritáson mérve 2024-ben 58 800 USA dollár, míg az Egyesült Államoké 85 300 USA dollár volt. Az európai államok közül kizárólag Luxemburg, Írország és Svájc férkőzött be az USA elé (azonban Írország esetében ez egy GDP-elszámolási torzításból adódik). Hasonló lesújtó kép tárul elénk, ha az EU országait elhelyezzük az Egyesült Államok államai között.
A listát vezető Írország és Luxemburg után az első európai ország Dánia lenne a 29. helyen, közvetlenül Louisiana állam után. Pár nyugat-európai országot leszámítva az unió tagjainak többsége messze a lista végén sorakozna. Az egy főre jutó GDP-ben fennálló előny az átlagos adózás utáni bérekben is megmutatkozik, ugyanis ez az érték az USA esetében éves 48 000, míg az Európai Unió esetében éves 28 000 USA dollár volt. A magasabb jövedelem mellett az amerikai egy főre jutó mediánvagyon is magasabb, 107 000 dollár az európai 77 000 dollárral szemben. A jövedelmi-vagyoni összevetést egyértelműen az Egyesült Államok nyeri.
Munkaidő. Némileg árnyalja a fentebb bemutatott képet, ha nem pusztán a jövedelmet, de a ledolgozott órák számát is figyelembe vesszük. Míg 2022-ben az éves ledolgozott munkaórák száma az Európai Unióban átlagosan 1570 volt, addig az Egyesült Államokban 1810. A jövedelem és munkaórák száma alapján számított átlagos órabér tekintetében az USA előnye némileg csökken, közel 70 százalékról 50 százalékra. Az amerikaiak többletjövedelme tehát részben abból adódik, hogy jóval többet dolgoznak az átlagos európainál. A fennmaradó különbséget az Egyesült Államok magasabb munkaerő-termelékenysége magyarázza, azaz egy átlagos amerikai munkaóra több GDP-t termel, mint egy átlagos európai munkaóra. Az USA közel 25 százalékos termelékenységben mutatkozó előnye egyértelmű versenyelőny. Ezzel együtt
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="2000" width="3000" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Egyenlőtlenségek. Amennyiben elfogadjuk, hogy az egyén életminőségét nem pusztán abszolút, de másokhoz viszonyított, relatív anyagi pozíciója is meghatározza, úgy érdemes vizsgálnunk az egyének közt fennálló jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket is. Míg 2022-ben az európai jövedelemre számított Gini-index (minél nagyobb az értéke, annál jelentősebb az országban a jövedelmi egyenlőtlenség) 29,6 százalék, addig az Egyesült Államok esetében 39,5 százalék volt. A vagyonra számított Gini-index mindkét esetben jóval magasabb érték (az EU esetében körülbelül 73 százalék, míg az USA esetében 85 százalék), ugyanakkor az Egyesült Államok vagyon tekintetében is nagyobb egyenlőtlenségeket mutat Európánál. A nagyobb európai egyenlőségnek persze megvan a maga ára.
A kiterjedt jóléti államoknak szigorú feltétele a globális összevetésben is kimagasló GDP-arányos adóterhelés (EU: 41,2 százalék, OECD-átlag: 34 százalék) és a sikeresebb jóléti modelleket felsorakoztató nyugat-európai országok magas munkaerő-termelékenysége.
Lakhatás. Jelentős különbségek adódnak Európa és az Egyesült Államok között a lakhatás költségei és minősége között. Az Egyesült Államokban 2015 és 2022 között a lakásárak növekedése mintegy 35 százalékkal haladta meg a jövedelmek növekedését, ez az érték az eurozónában „mindössze” 15 százalék volt. Ezzel összhangban az átlagos albérlet költségének és az átlagjövedelemnek a hányadosa közel 5 százalékponttal volt magasabb az Egyesült Államokban, mint az EU-ban (a mediánértékeket véve) 2022-ben. Különösen rosszul teljesít az Egyesült Államok a legszegényebbek lakhatási költségeinek terén, ugyanis a fejlett országok közül az USA-ban a legmagasabb azok aránya a legalsó jövedelmi 20 százalékban, akik jövedelmük több mint 40 százalékát költik albérletre. Igen más a lakhatási élmény is a két ország között, ugyanis az Egyesült Államokban a népesség közel ötven százaléka agglomerációban él, míg az EU-ban ez az érték mindössze 18 százalék. Mivel a városi lakosság aránya közel ugyanakkora Európa és az USA esetében, így megállapíthatjuk, hogy az amerikaiak többsége elővárosokban él, és jellemzően autóval ingázik a munkahelyére, amíg Európában a városi lakosság többsége magában a városban él, és nagy részük a helyi tömegközlekedést veszi igénybe. Az ingázással naponta eltöltött idő közel azonos Európában és az Egyesült Államokban (nagyjából napi 50 perc). Lakhatási szempontból Európa némi előnyt élvez, ugyanakkor az Egyesült Államok jóval kevésbé zsúfolt és jobban kedvez az elővárosból autózni kívánóknak.
Közbiztonság. Európa hasonló előnyöket élvez a közbiztonság terén. A Numbeo által számított bűnelkövetési index értéke az Egyesült Államokban 49,3, míg az európai átlag közel 10 ponttal alacsonyabb (az Egyesült Államokat kizárólag Belgium és Franciaország előzi meg az index alapján). A különbség
Nem csupán a regisztrált bűnelkövetések, de a bűnözésről alkotott percepciók terén is jelentős különbségek adódnak Európa és az Egyesült Államok között. A Yougov felmérése szerint a megkérdezett amerikaiak kétharmada vélte úgy, hogy a közbiztonság romlott az elmúlt években, míg Franciaországban, Olaszországban vagy épp Nagy-Britanniában pusztán a megkérdezettek közel fele értett egyet az állítással.
Egészségügy. Az egészségügyi hozzáférés és annak minősége terén nem mutatkoznak drámai különbségek Európa és az Egyesült Államok között. Az Our World in Data által közzétett hozzáférési és minőségi index értéke az Egyesült Államok esetében 81,3, Nyugat-Európa esetében 86,8, míg Kelet-Európa esetében 71,9 (az index a halálos kimenetelű, de megelőzhető megbetegedések számát tükrözi). Más képet kapunk, ha nem pusztán a hozzáférést és az egészségügyi szolgáltatások minőségét, de azok költségeit is vizsgáljuk. Az egy főre jutó egészségügyi kiadások értéke közel két és félszerese volt az Egyesült Államokban az Európában mért értéknek 2019-ben. A GDP-arányos egészségügyi kiadások is jóval magasabbak az Egyesült Államokban (16,68 százalék), mint az Európai Unióban (9,93 százalék). Az amerikai egészségügyi rendszer tehát jóval nagyobb költséggel állít elő hasonló kimeneteket, mint Európa egészségügyi rendszerei. Az összehasonlítást egyértelműen az öreg kontinens nyeri.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="4307" width="6462" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Az ítélet
A 20. század két világháborúja és a kelet-ázsiai régió felemelkedése egyenes úton vezetett Európa geopolitikai térvesztéséhez. Bár az öreg kontinens gazdasági súlya nem csökkent drámai mértékben a világ vezető nagyhatalmává előlépő Egyesült Államokhoz képest, a politikai egység hiánya és a közös fellépés korlátjai ellehetetlenítik, hogy Európa érdemben érvényesítse érdekeit a nemzetközi térben. A nyugati civilizáció fölé továbbra is az Egyesült Államok által garantált NATO emel védőernyőt (bár a szövetség jövője az amerikai belpolitikai feszültségek miatt egyre bizonytalanabb). A hatékonyabb érdekérvényesítéshez szükséges politikai unió kialakítását Európa belső feszültségei és az integrációról alkotott eltérő nézetek akadályozzák. A védelmi kiadások érdemi növelése kizárólag a jóléti kiadások politikailag problémás lefaragása árán volna megvalósítható. A 21. század nagy geopolitikai versengése az Egyesült Államok és a felemelkedő kelet-ázsiai régió között fog zajlani.
Bár az amerikaiak jóval többet keresnek, jóval többet is dolgoznak. Az Egyesült Államok jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségei jelentősen nagyobbak, ugyanakkor az adók mértéke világszinten is kiemelkedő Európában. Az amerikaiak lakhatási válsága egy fokkal súlyosabb Európa lakhatási válságánál, ugyanakkor a népesség jelentős része jóval kevésbé zsúfolt külvárosokból autózik munkahelyére, és az ingázásra szánt idő nem tér el érdemben az európaitól. Közbiztonság terén Európa egyértelmű előnyöket élvez, míg az egészségügy (hasonló minősége ellenére) jóval drágább az Egyesült Államokban.
Mindez nagyrészt alátámasztja a képet, ami sokak fejében él Európa és az Egyesült Államok közti különbségekről. A magas keresetű, nagy teherbírású munkavállalók jelentős vagyonhoz juthatnak az újvilágban, míg Európa magas adói megteremtik egy kényelmesebb, biztonságosabb és egyenlőbb társadalom lehetőségeit. Aligha véletlen, hogy az USA-ban szerencsét próbáló, nagy részben kelet-európai bevándorlók számának folyamatos növekedése mellett megindult egy ellenirányú migrációs folyamat is, amit az Európában letelepedő amerikaiak egyre növekvő száma igazol. Az ó- és újvilág közti divergencia az utóbbi években egyre hangsúlyosabbá vált, így aligha volna meglepő, ha a most látott migrációs tendenciák csak erősödnének a közeljövőben. Ezzel együtt a nyugati-civilizáció országai továbbra is kiemelkedő életszínvonalat, kiterjedt szabadságjogokat és végtelen gazdasági lehetőséget biztosítanak polgáraik számára. Globális összevetésben az Európa és Egyesült Államok közti különbség közel sem tűnik akkorának, mint azt sokan láttatni szeretnék.