Kitoloncoltak egy osztrák szélsőjobbos politikust Svájcból, a beszédét sem mondhatta végig

Az osztrák Identitárius Mozgalom vezetője remigrációs elképzeléseit szerette volna előadni.

Aargau svájci kanton rendőrsége szombaton elfogta, majd kitoloncolta és két hónapra kiutasította területéről az osztrák Identitárius Mozgalom szélsőjobboldali vezetőjét – tudatták vasárnap a helyi hatóságok.

Martin Sellner, az Identitárius Mozgalom vezetője a Fiatal cselekvés (Junge Tat) nevű szervezet meghívására azért utazott a kantonban található Tegerfeldenbe, hogy a remigrációnak nevezett elképzeléséről beszéljen, amely az akár német állampolgársággal rendelkező, de a szerinte társadalmi beilleszkedésre képtelen bevándorlóknak az országból való kitelepítéséről szól.

A rendezvény félbeszakítását a kanton rendőrsége közleményben erősítette meg. A hatóságok a közbiztonság garantálására hivatkozva felszólították a szervezőket, hogy ne tartsák meg a rendezvényt, mert attól tartottak, hogy összetűzés alakulhat ki a résztvevők és az ellentábor között. A rendezők ezt figyelmen kívül hagyták, ezért avatkozott közbe a rendőrség és utasította ki Sellnert. A hatóság tudatta, hogy az előadásnak helyt adó terem bérbe adója is visszamondta a bérleti megállapodást, amikor tudomására jutott, hogy milyen rendezvényt tartanak a helyiségben.

Az Identitárius Mozgalmat a német elhárítás, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) 2019-ben olyan szélsőjobboldali szervezetté nyilvánította, amely fajgyűlölő és Iszlám-ellenes nézeteket képvisel.

A svájci hírszerzés pedig a Junge Tatról állapította meg 2021-ben, hogy a csoport “az erőszakhoz folyamodás megemelkedett kockázatát hordozza”. (MTI)