Máris ultimátumot kapott Robert Fico

Uniós pártcsaládja kizárhatja a Smert, ha nem változtat Ukrajnával kapcsolatos álláspontján.

Az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnöke, Stefan Löfven gyakorlatilag ultimátumot adott a szlovákiai választásokat megnyerő Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt populista vezetőjének. A korábbi svéd miniszterelnök kezdeményezni akarja a Smer kizárását, ha Robert Fico nem változtat mielőbb Ukrajnával kapcsolatos álláspontján – írja a pozsonyi Új Szó.

A Smer elnöke ezt zsarolásnak tartja. Egy Facebook-videóban arról beszélt, gratuláció helyett zsarolás érkezett az európai szocialistáktól.

Vagy azt mondjuk, amit az Egyesült Államok szeretne, vagy kidobnak minket

– tette hozzá Robert Fico. Szerint Lövfen álláspontja antidemokratikus, tekintélyelvű. Úgy véli,  szuverén politikusokat nem illik megzsarolni. A kormányalakítással megbízott politikus arra is emlékeztetett, az európai baloldal veszített a közelmúltbeli választásokat, arra számított, hogy győzelmét pártcsaládja vezetése örömmel fogadja majd.

Az államfő fogadta a királycsinálót

Közben a Paraméter arról számolt be, hogy a Hang – Szociáldemokrácia (Hlas-SD elnöke elnöke, Peter Pellegrini, miután kedden találkozott Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel, felelősségteljes hozzáállást ígért a koalíciós tárgyalásokkal kapcsolatban.

Tisztában vagyunk a helyzetünkkel, amely nélkül nem jöhet létre a kormánykoalíció egyik változata sem. Ezért felelősségteljesen állunk hozzá a tárgyalásokhoz úgy, hogy létrejöhessen a kormány”

– mondta. A volt kormányfő jelezte, ha a győztes párttal nem sikerül dűlőre jutni, kész tárgyalni a négyes koalíció létrejöttéről, megerősítette, nem hivatalosan már találkozott a korábban az államfőt jelölő liberális iberális Progresszív Szlovákia (PS) vezetőjével.

„Ha Fico jön, én megyek”

Ezt még korábban mondta Hamran István rendőrfőkapitány, ám valóban nem várja meg, hogy leváltsák, önként távozik. Robert Fico már a választások másnapján közölte, hogy őt és a speciális ügyészség vezetőjét leváltja. A főrendőr megvárja a koalíciós tárgyalások eredményét, ha a Smer alakít kormányt, távozik, mert nem kompatibilis a párttal. A Napunk emlékeztet rá, korrábban már beszélt arról, nem tudja elképzelni magát a „mi embereink” rendszerében, amit  Robert Fico hozott létre, és amelyben a rendőrséget túszul ejtették.

Ha Hamran István megy, feltételezhető, hogy vele együtt távozik legközelebbi munkatársai is, így a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) igazgatója is, ami azért fontos, mert a NAKA még mindig vizsgálja a hatalommal való visszaélés vádját, amely kapcsán több mint másfél éve Fico és Robert Kaliňák volt belügyminiszter ellen is eljárást indított.