Sosem szabad alábecsülni Oroszországot a NATO szerint

Bár Oroszország szárazföldi fegyveres erőinek zöme Ukrajnában harcol, továbbra is fenyegetést jelentenek – mondta hétfőn újságíróknak Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának elnöke.

Bár Oroszország szárazföldi fegyveres erőinek zöme Ukrajnában harcol, továbbra is fenyegetést jelentenek – mondta hétfőn újságíróknak Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának elnöke.

Bauer elmondta: meg vannak győződve arról, hogy az orosz hadsereg újra felépíti magát, ezért a NATO a jövőbeni terveket nem az aktuális helyzetre építi, hanem a háború előtti státuszra, beleértve a nukleáris fegyverek szempontját is.

Sohasem szabad alábecsülnünk az oroszokat és azt, hogy képesek talpra állni,

tette hozzá a katonai vezető.

A Politico megjegyzi, hogy jövő kedden és szerdán az Észak-atlanti Szövetség vezetői Vilniusban gyűlnek össze, ahol aláírják az új regionális katonai terveket, és megvitatják, hogyan lehetne fellendíteni a védelmi beruházásokat, miközben továbbra is zajlik az ukrajnai háború.