Fogolycserét hajtott végre Oroszország és Ukrajna

Oroszország és Ukrajna szombaton újabb fogolycserét hajtott végre.

Oroszország és Ukrajna szombaton újabb fogolycserét hajtott végre. A moszkvai védelmi minisztérium bejelentése szerint Kijev három orosz pilótát engedett szabadon nehéz tárgyalási folyamat eredményeként.

Az orosz fél a három pilóta ellenében 45 ukrán katonát engedett szabadon, 42 férfit és 3 nőt, akik Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének a Telegramon adott tájékoztatása szerint Mariupol azovi-tengeri kikötőváros védelmében vettek részt.

A már több mint 14 hónapja tartó háborúban a fogolycsere jelenleg az egyetlen olyan terület, amelyen a két hadviselő fél rendszeresen tárgyal egymással. A mostani csere a foglyok lényegesen eltérő számában különbözik az eddigiektől, amikor nagyjából egyenlő számban térhettek haza fogságba esett katonák.