NATO-főtitkár: Az Ukrajnának ígért harcjárművek több mint 98 százalékát leszállítottuk

A NATO-szövetségesek szinte az összes beígért harcjárművet leszállították Ukrajnának – erősítette meg a NATO főtitkára.

A NATO-szövetségesek szinte az összes beígért harcjárművet leszállították Ukrajnának – erősítette meg a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg a luxemburgi miniszterelnökkel, Xavier Bettellel közösen tartott sajtótájékoztatót, melyen elmondta:

Az Ukrajnának ígért harcjárművek több mint 98 százalékát leszállítottuk.

Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Üdvözölte továbbá Hszi Csin-ping kínai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai telefonbeszélgetését. A kínai vezető először egyeztetett az ukrán államfővel azóta, hogy tavaly februárban Oroszország megtámadta nyugati szomszédját. Stoltenberg ezzel együtt hangsúlyozta, hogy mindez nem változtat azon a tényen, hogy Kína továbbra sem ítélte el az orosz agressziót.

Az Ukrajnának szánt nyugati harcjárművekről, és azok lehetséges szerepéről a közelgő ukrán ellentámadásban az alábbi cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó
Nem a védekezéshez, hanem újabb területek visszafoglalásához kellenek a nyugati tankok Ukrajnának
Szenes Zoltán volt vezérkari főnököt kérdeztük a fegyverszállítások fontosságáról.

(SkyNews)