Az USA nem látja jelét, hogy Moszkva atomfegyverek bevetését tervezné

Az amerikai védelmi minisztérium szerint nincs arra utaló jel, hogy Oroszország nukleáris fegyver bevetésére készülne.

Az amerikai védelmi minisztérium szerint nincs arra utaló jel, hogy Oroszország nukleáris fegyver bevetésére készülne.

A Pentagon ezt helyi idő szerint szombaton közölte, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, Moszkva taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszország területére – írja az MTI.

Láttuk a jelentéseket az orosz lépésről, és továbbra is nagy figyelemmel követjük az ügyet.

A Pentagon szerint nem indokolja semmi, hogy Washington változtasson nukleáris stratégiáján. Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a NATO által biztosított kollektív védelem mellett. Putyin az állami televízióban azt mondta, nem sérti az atomsorompó-egyezményt, ha Oroszország taktikai atomfegyvereket állomásoztat Fehéroroszországban, az Egyesült Államok is ezt tette európai szövetségeseinél. Az orosz elnök szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök már régen felvetette ennek lehetőségét és a két kormány egyetértett a döntésben.