Putyin: a szankciók kitalálói csak magukat büntetik

Gazdasági értékelővel folytatódik a beszéd: Putyin szerint a Nyugat nemcsak katonai, de információs és gazdasági agresszióba is kezdett Oroszország ellen, de „egyikben sem ért el sikert”.

Gazdasági értékelővel folytatódik a beszéd: Putyin szerint a Nyugat nemcsak katonai, de információs és gazdasági agresszióba is kezdett Oroszország ellen, de „egyikben sem ért el sikert”.

„A szankciók kitalálói csak önmagukat büntetik” – jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy a Nyugat „kiprovokálta az árak növekedését a saját országaiban, a gyárak bezárását, az energiaszektor összeomlását, és otthon azt mondják a polgáraiknak, hogy az oroszok a hibásak”.

Az elnök kitért a romló GDP-adatokra is, mondván, nincs szó az orosz gazdaság összeomlásáról, átstruktúrálás van helyette. Ezután megnyugtatásul hozzátette, hogy Oroszországnak továbbra is élénk kereskedelmi kapcsolatai vannak a világ számos területén.