Lángolt a tenger, maga volt a pokol – 35 éve történt a leghalálosabb hajókatasztrófa

1987. december 20-án a hajnali órákban indult útnak a Fülöp-szigeteki felségjelzésű Dona Paz utasszállító hajó az országhoz tartozó Leyte szigetéről a fővárosba, Manilába. A járművön a becslések szerint a megengedettnél alsó hangon háromszor többen utaztak, ez volt ugyanis az utolsó közvetlen járat karácsony előtt a két állomás között. Csakhogy a tengerjáró sosem ért célba.

Este a szerencsésebbek a túlzsúfolt fülkékben pihentek meg, de nagyon sokan csak a folyosókon térhettek nyugovóra. 22 óra 30 perckor, nagyjából 6 órával a partot érés előtt egy óriási hangrobbanásra ébredt az egész hajó. A Dona Paz máig tisztázatlan körülmények között összeütközött a közel kilencezer hordó gyúlékony gázolajat szállító MT Vectorral.

Az volt a kérdés, hogyan halnak meg

Ugyan az utasszállító hajón 1500-nál többen nem tartózkodhattak volna, a tragédia 4386 ember életét követelte, többségük maradványai a mai napig nem kerültek elő. Mindössze 26-an élték túl az ütközést. Beszámolóik szerint az embereknek pillanatok alatt kellett dönteniük: halálra égnek vagy megfulladnak.

Az MT Vector az ütközést követően perceken belül lángokba borult, a tűz pedig villámgyorsan átterjedt a Dona Pazra is. A szemtanúk úgy emlékeztek vissza erre a látványra, mintha a „tenger is kigyulladt volna, akárcsak a tengeri pokolban.”

Jól mutatja, milyen gyorsan történtek az események, hogy egyetlen egy mentőcsónakot sem tudtak egyáltalán a vízre dobni. Nem volt rá idő. Az utasoknak semmilyen információ nem állt rendelkezésére arról sem, hogy mi a teendő vészhelyzet esetén, és megfelelő mennyiségű mentőmellény sem volt a fedélzeten.

A hatalmas robbanás hatására mindenkin azonnal eluralkodott a pánik. Aki a hajó alsó szintjére szaladt, semmit nem láthatott a tűz ellenére sem, mert az áram elszállt a hajón. Sokan a füstben fulladtak meg. Aki felfelé sietett, nem tudott elfutni a tűz ereje előtt. Sokan a lángok martalékává váltak. Az áldozatok egyedüli valós, de minimális menekülési esélye az volt, hogy beugranak az égő tengerbe, de közülük is csak páran élték túl a katasztrófát, ők is maradandó, súlyos égési sérüléseket szenvedve.

Menekülés lángoló holttesteken át

Luthgardo Niedo katonai parancsnok volt az egyike a kevés túlélőnek. Rajta kívül legalább ezer katona és rendőr az egyenruhájában szállt fel a hajóra, hogy hazatérjen a családjához. Visszaemlékezése szerint a Dona Paz olyan túlzsúfolt volt, hogy már indulás előtt dőlt az egyik irányba. Sejtette, hogy mindenki hazafelé tart a szeretet ünnepére, de akkor még csak gondolatként sem merült fel benne, hogy ebből óriási baj is lehet.

Aludia Bacsal, egy másik túlélő egy dokumentumfilmben azt mondta, olyanoknak érezték magukat a telített hajón, mint a csótányok. A gyerekek sírtak, mindenki fáradt volt. Akadt olyan kabin, amelyben egy ágyon négyen aludtak. Ételt nem igazán lehetett szerezni a konyháról, mert 4500 ember ellátására nem készültek fel.

Apja, Salvador este a hajó peronján nézelődött, bent ugyanis már nem volt neki hely. Akkor látta, hogy vészesen közeledik egy másik hajó feléjük.

Egy idő után már túl közel volt. Azt gondoltam magamban, hogy nem kerülhetjük el az ütközést

– emlékezett vissza.

Luthgardo az elsők között ugrott be a tengerbe egy perccel azután, hogy a két hajó berobbant és elemeire kezdett hullani. Mivel a vízen is lángoltak a hajóroncsok és a holttestek, mélyen le kellett merülnie ahhoz, hogy a gócponttól távolabb ússzon – át az égő, olajos és sok esetben már felismerhetetlen utastársai maradványain.

Aludia arról mesélt, csak meg akart fulladni egy idő után, annyira elfáradt, miközben a környékén a forrongó víz gyakorlatilag elégette az embereket. Apjával végül egymásra találtak, és így tudtak megmenekülni. Több mint egy órán át úsztak, mire biztonságos vizekre értek. Itt egy arra járó harmadik hajó, a Dona Claudio legénysége pillantotta meg őket, és dobtak nekik mentőhálót.

A tragédia egyébként a Tablas-szorosban történt, ahol rengeteg a cápa, amire a túlélők nem is gondoltak menekülés közben. Utólag sok olyan hír napvilágot látott, hogy az évek alatt több száz, cápák által szétmarcangolt holttestet sodort partra a víz a Fülöp-szigeteki partokon, de ez nem igaz. Mindazonáltal nincs kizárva, hogy az áldozatok egy részét valóban cápák ették meg.

Soha be nem gyógyult sebek

A National Geographic által Ázsia Titanicjaként, a Time magazin által pedig a leghalálosabb békeidőbeli hajókatasztrófaként aposztrofált esettel kapcsolatban a mai napig rengeteg a megválaszolatlan kérdés.

1999-ben, 12 évvel az eseményt követően a Fülöp-szigeteki legfelsőbb bíróság a Vector tulajdonosait mondta ki bűnösnek, mondván az olajszállító nem volt biztonságosan hajózható és licensze sem volt a baleset idején. Ugyanakkor a Fülöp-szigeteki parti őrség által végzett átfogó nyomozás azt is megállapította, hogy a Dona Paz 13 fős legénységének egyik tagja sem volt a helyén, amikor a tragédia bekövetkezett. A kapitány filmet nézett a kabinjában, mások söröztek vagy szintén tévéztek egy különszobában.

Ezt támasztja alá, hogy az utasszállító nem adott le vészjelzést. Magáról a tragédiáról is csak másnap reggel, véletlenszerűen szereztek tudomást a hatóságok. A szomszédos Mindoro-sziget halászai hajnalban arra lettek figyelmesek, hogy halak helyett holttesteket emelnek ki a vízből. Ez a hír eljutott a parti őrséghez is, de akkor már nyolc óra eltelt az ütközés óta, és csak újabb nyolc órát követően indították el a kutató- és mentőakciót.

Az áldozatok családtagjai azóta is küzdenek az igazukért, és kártérítést követelnek a Dona Paz üzemeltetőjétől. Mostanáig csak a hivatalos utaslistán szereplő áldozatok hozzátartozói kaptak megközelítőleg négyezer dollárnyi összeget, amit keveselnek. Azok családtagjai viszont, akik nem is szerepeltek a papírokon, még egy centet sem kaptak.

A teljes igazságot valószínűleg már sosem tudjuk meg. Hogy mi történt egész pontosan a hajókon a két kapitányi hídon a katasztrófa idején, azt a titkot a legénység magával vitte a tenger fenekére.

Luthardo mindenesetre azt mondta, bár egyike a kevés szerencsés túlélőnek, a történtek rányomták a bélyegét az ő életére is.

Nem akarok többé hajón utazni. Nem is fogok, még ha ingyen van, akkor sem.

Kapcsolódó

Titanic: százak köszönhetik életüket a magyar orvosnak

Sebeket kezelt, hipotermiás, sokkos állapotban lévő embereket hozott vissza az életbe.