Saját békefenntartóit küldené Ukrajnába az EU 

Olyan gyorsreagálású hadtestet állítana fel az az Európai Unió, amelynek első missziója várhatóan az ukrajnai tűzszünet biztosítása lehet, írja a Die Welt alapján az Euronews. A német lap információi szerint az uniós védelmi miniszterek kedden a katonai bevetésre tervezett öt forgatókönyvből az első kettőt már el is fogadnák.

Olyan gyorsreagálású hadtestet állítana fel az az Európai Unió, amelynek első missziója várhatóan az ukrajnai tűzszünet biztosítása lehet, írja a Die Welt alapján az Euronews. A német lap információi szerint az uniós védelmi miniszterek kedden a katonai bevetésre tervezett öt forgatókönyvből az első kettőt már el is fogadnák. Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint a két forgatóköny a mentési, evakuálási műveletekről, illetve a stabilizáció kezdeti szakaszáról szól. Ezek határozzák meg az uniós erők képességeit, feladatait. Nem akarják, hogy megismétlődjön, ami Afganisztánban történt. A Die Welt szerint a stabilizációs műveletnél az új, akár 5000 fős egység erőteljes katonai eszközökkel élhetne, hiszen a szükségletektől függően a szárazföldi csapatok mellett légi és tengeri erők is támogatnák.