Német védelmi miniszter: a NATO-nak többet kellene tennie a közös biztonságért

A NATO-nak többet kellene tennie a közös biztonságért, hogy megvédhesse magát Oroszországgal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben – mondta Christine Lambrecht német védelmi miniszter szombaton Litvániában.

A NATO-nak többet kellene tennie a közös biztonságért, hogy megvédhesse magát Oroszországgal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben – mondta Christine Lambrecht német védelmi miniszter szombaton Litvániában.

A tárcavezető a NATO keretében a balti országban állomásozó német csapatokat látogatta meg a ruklai támaszponton, előtte pedig litván kollégájával, Arvydas Anusauskasszal tárgyalt Vilniusban. Lambrecht katonákkal, műveleti parancsnokokkal és Ingrida Simonyte litván miniszterelnökkel is találkozott. „Támogatjuk szövetségeseinket” – szögezte le a német védelmi miniszter.

Hallottuk, hogyan fenyegette meg Oroszország Litvániát, amely alkalmazta az európai szankciókat Kalinyingráddal közös határán

– mutatott rá Lambrecht. „Ez nem az első fenyegetés volt. Komolyan kell vennünk őket, és felkészültnek kell lennünk” – tette hozzá. Oroszország egyre durvább és gátlástalanabb az ukrajnai háborúban, és a nukleáris fenyegetések megmutatják, hogy az orosz hatóságoknak nincsenek lelkiismereti aggályaik – hangoztatta a tárcavezető.

A német katonák 2017-ben jelentek meg először Litvánia területén, miután a Krím félsziget orosz elcsatolása aggodalmakat váltott ki a NATO keleti szárnyához tartozó országokból. Berlin júniusban beleegyezett, hogy az ukrajnai háborúra válaszul jelentősen növeli a Litvániában állomásozó német csapatok létszámát.

Lambrecht pénteken felavatott egy állandó német parancsnoki központot Litvániában, amely lehetővé teszi, hogy szükség esetén tíz napon belül egy dandár (3-5 ezer katona) csatlakozzon az országban állandó jelleggel állomásozó ezer német katonához.